Bajnokok Ligája

Félgőzzel játszva is könnyedén jutott tovább a Real

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján a Real Madrid 4-1-es győzelmet aratott hazai pályán a CSZKA Mokszva ellen, így 5-2-es összesítéssel továbbjutott a legjobb nyolc csapat közé. José Mouriho alakulatából Higuaín, C.Ronaldo és Benzema is betaltált, míg az oroszok szépségdíjas találattal szépítettek.

Real Madrid - CSZKA Moszkva 

Az első mérkőzésen az utolsó pillanatban engedte ki a kezéből a győzelmet a Real Madrid, de az 1-1-es döntetlennel is magasan ők számítottak a továbbjutás esélyeseinek. 

Ronaldót legtöbbször csak szabálytalanság árán tudták megállítani

A 8. percben egy moszkvai kontrát követően Dzsagojev remek kiugratása után Doumbia bombázott nem sokkal kapu fölé, majd a másik oldalon Ronaldo tesztelte Csepcsugovot. A portugál klasszis nem sokkal később újból főszereplő volt, szép cselek után ugyan élesen belőtt labdáját kilőtték a védők, de pont Kaká elé pattant, aki 15 méterről csak centiket tévedett. Az első húsz percben masszív mezőfölényben futballoztak Mourinho legényei, de a vendég oroszok hősiesen állták a sarat. Az iszonyatos nyomás végül a 26. percben hozta meg a madridiak által várt eredményt: Khedira a 16-os sarkáról ívelt át a másik oldalon induló Kaká elé, akinek centerezésére Higuaín érkezett remekül (1-0).  A vezető gól után is lendületben maradtak a királyiak, de igazán komoly kidolgozott helyzetig nem sikerült eljutniuk. Ugyan Ronaldo és Özil is élt az első félidőben, de a vendég védők kihúzták a szünetig az egy bekapott góllal. 

A második félidő igazán lényeges kérdése az volt, vajon mennyire erőlteti meg magát a Madrid. Az 55. percben Cristiano Ronaldo egy ártalmatlannak tűnő szituáció után gondolt egyet, és 25 méterről kapura lőtt, a portugál jellegzetes bombája pedig megtréfálta Csepcsugovot, és csúnyán mellé ütött a labdának (2-0). Ugyan a CSZKA igyekezett gólt szerezni, de egy-két kósza kontrán kívül többre nem futotta az erejükből. Mourinho a 69. percben Higuaín helyére beküldte a sérüléséből felépült Karim Benzemát, aki pályára lépése után azonnal eredményes tudott lenni (3-0).

Örömködés Real-módra

Összejött a becsületgól a moszkvaiaknak is: Tosics kapott labdát a bal oldalon, majd miután elfektette Pepét egy csel után, hatalmas felsőkapufás bombagólt ragasztott Casillas kapujába (3-1).  Nem sokkal a szépítő találat után a csereként beálló Tomas Necid tesztelte a madridi portást, de meglepni nem tudta a rutinos hálóőrt. A hosszabbítás utolsó másodperceiben még Benzema  szolgláta ki tökéletesen Ronaldót, aki közelről a 93. percben beállította a végeredményt (4-1).

Az utolsó tíz percre teljesen leeresztett a Real Madrid, de bátran megtehette, hiszen összességében megérdemelten, és mindenféle megerőltetés nélkül jutott tovább a negyeddöntőbe. 

Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő, 2. mérkőzés
Real Madrid - CSZKA Moszkva 4-1 (1-0)
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion, vezette: Stéphane Lannoy.
Real Madrid: Casillas - Ramos, Arbeloa, Pepe, Marcelo - Khedira, Alonso - Kaká (Granero 76.), Özil (Diarra, 88.), Ronaldo - Higuaín (Benzema 69.). Vezetőedző: José Mourinho.
CSZKA Moszkva: Csepcsugov - V. Berezuckij, Ignasevics, A. Berezuckij, Sennyikov - Musa (Oliseh 60.), Wernbloom, Aldonyin (Mamajev 46.), Tosics (Necid 81.) - Dzagojev, Doumbia. Vezetőedző: Leonyid Szluckij.
Gólszerző: Higuaín (26.), Ronaldo (55.,93), Benzema (70.), ill. Tosics (77.)
Sárga lap: Alonso (49.), ill. Csepcsugov (17.), V. Berezuckij (31.), Musa (39.), Mamajev (84.)