London 2012

Kerekesszékkel Macedóniából az olimpiára

  • MTI

A 2004-es athéni és a 2008-as pekingi olimpia után idén a londoni játékokra is szeretne kerekesszékével eljutni Mile Stojkovski.

A macedón sportember és mozgássérült aktivista csütörtökön indul el hazájából, és a tervek szerint július 27-én érkezik meg Londonba, s útja során áthalad Magyarországon is.

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) keddi tájékoztatása szerint Stojkovski április 4. és 10. között tartózkodik Magyarországon, április 6-án és 7-én Budapesten vezet keresztül az útja, ahol reményei szerint találkozik Nagy-Britannia magyarországi nagykövetével is. A sportember célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mozgássérült lét kihívásaira és a londoni olimpia, illetve paralimpia esélyegyenlőségi szempontjainak jelentőségére.

Stojkovski Macedóniából indulva Szerbián, Magyarországon, Szlovákián, Ausztrián, Szlovénián, Horvátországon, Olaszországon, Franciaországon, Svájcon, Németországon, Hollandián, Belgiumon, Luxemburgon és Franciaországon át jut el a nyári játékok helyszínére.

Első útja során, nyolc éve 700 km-t tett meg, Pekingbe pedig 3500 km-es távot teljesített.