NB I

A Vasas SC lemond elővásárlási jogáról a labdarúgócsapatot illetően

  • MTI/vasassc.hu

Az anyaegyesület lemond elővásárlási jogáról a labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaságot, a Vasas Futball Kft-t illetően.

Markovits László szerint az anyaklub ezzel a döntéssel kiáll a focicsapat mellett

Markovits László klubelnök ezt azzal indokolta kedden az egyesület honlapján, hogy a lépés elősegíti a Vasas Futball Kft-ben 99 százalékos tulajdonos Híd Zrt. és Alfredo Demiani német befektető-jelölt közötti adás-vételi szerződés mielőbbi megkötését.

"A cégbírósági bejegyzés felfüggesztése óta számos egyeztetésen vagyunk túl Faragó Attila többségi tulajdonossal, ahol a Vasas Sport Club Ügyvezetése minden lehetséges alternatívát felvázolt a számára. Kértük többek között azt is, hogy támogassa az anyaegyesület 100 százalékos tulajdonossá válását, hogy átvehessük a cég irányítását és segíthessük ennek az enyhén szólva is nagyon kényes helyzetnek a kezelését. Tettük ezt azért, mert a csapat körül kialakult állapot elfogadhatatlan és tarthatatlan, valamint ma már azonnali válságkezelést, azonnali pénzügyi szerepvállalást igényel. Ezekről az elképzelésekről tájékoztattuk Demiani urat is, sőt az ő figyelmét is felhívtuk arra, hogy nem lehet tovább várni a Híd Zrt. és a köztük létrejövő megállapodás megkötésével. Mivel mindkét fél arról biztosított bennünket, hogy közöttük a tranzakció az elkövetkezendő órákban, napokban létrejön, ezért az ügy elősegítése érdekében a mai nappal hivatalosan lemondtunk elővásárlási jogunkról az általunk kért alapvető garanciák mentén annak érdekében, hogy ezzel is felgyorsítsuk a tranzakció sikeres lezárását és a Vasas felnőtt labdarúgásának életében mihamarabb egy új időszámítás kezdődjön szakmai, jogi, pénzügyi és erkölcsi szempontból egyaránt. A Vasas Sport Club - függetlenül attól, hogy ez nem a mi feladatunk lenne - a csapat sikeres szereplése érdekében, mint 1%-os kisebbségi tulajdonos felajánlott az együttesnek egy extra prémiumot a két következő hazai mérkőzésre, ezzel is plusz motiváció nyújtva a keret játékosainak. Ezt az ügyvezetés fontosnak tartja és remélem, ezzel mindenki számára érzékelhető, hogy az anyaklub ebben a kiélezett, nehéz helyzetben a csapat mellé áll." - olvasható a vasassc.hu-n Markovits László nyilatkozata.

A sportvezető leszögezte, számos egyeztetést folytatott Faragó Attila többségi tulajdonossal, aki számára a Vasas SC ügyvezetése minden lehetséges alternatívát felvázolt. Kérték tőle többek között azt is, hogy támogassa az anyaegyesület százszázalékos tulajdonossá válását, hogy az SC átvehesse a cég irányítását, mert a csapat körül kialakult állapot elfogadhatatlan és tarthatatlan, valamint azonnali válságkezelést és pénzügyi szerepvállalást igényel.

Markovits hozzátette, ezekről az elképzelésekről tájékoztatta Demianit is, továbbá az ő figyelmét is felhívta arra, hogy nem lehet tovább várni a Híd Zrt. és a közte létrejövő megállapodás megkötésével.

Az anyaegyesület mint egyszázalékos kisebbségi tulajdonos a csapat sikeres szereplése érdekében extraprémiumot ajánlott fel annak két következő hazai mérkőzésére azért, hogy ezzel is plusz motivációt nyújtson a keret játékosainak.

A hamburgi születésű, ingatlanüzlettel foglalkozó Demiani február 25-én sajtótájékoztató keretében jelentette be vételi szándékát. Akkor azt mondta, rövid időn belül megtörténhet a szerződés aláírása, amennyiben könyvelői és ügyvédei mindent rendben találnak a Vasas Futball Kft. teljes átvilágítása során. Ígérete szerint évi 2 millió eurót áldozna a csapatra.

A Vasas két vereséggel kezdte az OTP Bank Liga tavaszi folytatását, így jelenleg az éppen bennmaradást jelentő 14. helyen áll a tabellán.