MOB

Orbán és Borkai is elégedett a változtatásokkal

  • MTI
Címkék:

Orbán Viktor miniszterelnök és Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke is komoly előrelépésként értékelte azokat az új jogszabályokat, amelyekkel újabb források nyílnak meg a magyar sport számára, és amelyek nyomán egységes, átlátható sportirányítási rendszer jött létre.

Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében arról számolt be, hogy hétfői megbeszélésükön a sportvezető tájékoztatta a miniszterelnököt az olimpiai felkészülés állásáról, valamint köszönetet mondott azokért a kormányzati intézkedésekért, amelyek elősegítik a sikeres ötkarikás szereplést.

A MOB február 26-án tartotta közgyűlését, amelyen a január 1-jén életbe lépett új sporttörvény előírásait követve módosította az alapszabályt és új vezetőséget választott. A szavazás megerősítette elnöki tisztségében Borkai Zsoltot és a változtatások nyomán az eddigi öt helyett egyetlen köztestület, a MOB vette át az irányítást a magyar sportban, állami feladatokat ellátó civil szervezetként. A sporttörvény értelmében megszűnt a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Nemzeti Sportszövetség, a Nemzeti Szabadidősport Szövetség és Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége. Feladataikat a MOB vette át úgy, hogy az eddig önálló szövetségek által irányított területek a MOB szakmai tagozataiként tovább működhetnek, képviselőik pedig az olimpiai bizottság alelnökei lettek.