Van azért előnye annak, hogy november végén két fordulót lejátszottak a csapatok a tavaszi szezonból. Bár így is negyedéves szünet törte meg a bajnokságot, de legalább a program igazodott valamelyest az időjáráshoz, aki jó formában volt, az lendületből ráhúzhatott két mérkőzést az ősziekre. Aztán akadt olyan is, aki a háta közepére nem kívánta a túlórázást, alig várta, hogy lezáruljon az első szakasz, rendet tegyen maga körül, megerősítse a keretét, és egy jó felkészülés után folytassa a sorozatot. Hogy kik voltak többen, kinek sikerült eredményesen áttelelni, az kezd kirajzolódni.

Bár még csak a második körön vagyunk túl az idén, az szinte biztosra vehető, hogy a következő idényben az NB II Nyugati csoportja a Zalaegerszeggel erősödik, feltéve persze, hogy a klub vezetői is úgy gondolják, érdemes azonnal visszakerülni az első osztályba. Mondom ezt annak ellenére, hogy a ZTE számára matematikailag még vastagon benne van a pakliban a bent maradás, ugyanakkor a csapat lendülete, elszántsága csak nyomokban tükrözi a felzárkózás lehetőségét. Szándékosan nem a játék minőségét említem, abban valóban felfedezhető némi javulás - ebben egyet lehet érteni Prukner Lászlóval -, ám hiányzik a tűz, a minden áron való győzni akarás a zalai játékosok többségéből. Természetesen nem a kispesti pontszerzést kell tőlük számon kérni, egy, a dobogóra törő csapat otthonában belefér a vereség, egész egyszerűen arról van szó, hogy az egerszegiek mintha fejben feladták volna a küzdelmet. Így viszont kiesésre vannak ítélve, és maximum a szép búcsú reményében folytathatják a bajnokságot.

A tabella eleje, különösképpen az érmekért folyó harc is kezd tisztulni, azzal ugyanis, hogy az ősszel remek teljesítményt nyújtó újonc duó, a Pécs és a Diósgyőr beragadt a rajton, a Debrecen-Győr-Videoton-Honvéd kvartett pedig az ETO szombathelyi döntetlenjét kivéve nem hibázott, négy szereplőssé vált a dobogóért zajló csata.

Különbség persze van a legjobbak között, a legfeltűnőbb a Videoton szereplése, mert bár a valódi értékmérők, a rangadók csak ezután következnek, a fehérváriak játéka - ahogyan Paulo Sousa fogalmazott a DVTK elleni győzelem után - egyre stílusosabb, karakteresebb. Ez persze fél év építkezés, átalakítás és nagybevásárlás után elvárható, s bár minden bizonnyal a hátralévő tizenegy forduló nem lesz elég a címvédéshez, a nemzetközi porond könnyedén elérhetőnek látszik. A Debrecen, ha nem túl meggyőzően is, de tartja a maga által diktált tempót, mint ahogyan a ,,négy nagy" közül a télen legtöbb kulcsjátékosától megváló Kispest is lendületben maradt.

Az ETO-ról érdemes külön szót ejteni, a Csertői-Pintér csere, ha nem is ért mindenkit váratlanul, magától értetődőnek aligha nevezhető. Az edzőváltás-pártiak most persze mondhatják azt, hogy az élet a döntéshozókat igazolta, én azonban úgy gondolom, hogy a mezőny egyik legrapszodikusabban szereplő csapatát hazai környezetben legyőzni egyelőre csak jelzés, de nem válasz a győri változtatás kapcsán megfogalmazott kérdésekre. Az mindenesetre optimizmusra adhat okot a Rába-partján, hogy a korábban nem éppen a totális támadófutballt favorizáló Pintér Attila négygólos mérkőzésen tért vissza, s bár a szünetben még nem emelte őt senki a keblére, a lefújás után már megtapsolták. Hogy aztán a dicséretből mennyi jut a csapatnak, az edzőnek, illetve a három gólt szerző Pátkai Máténak, az tulajdonképpen mindegy, a győzelmet három pontban, és nem személyekben mérik.

Bár továbbra sem tartozik a felsőházba, de mindenképpen megér néhány gondolatot a Ferencváros, amely ugyan vereséggel kezdte a tavaszt, de már a Debrecen ellen is világossá vált, hogy a sötét korszaknak Détári Lajossal vége. Pécsen aztán Döme rátett még egy lapáttal azzal, hogy gyökeresen átalakította a Loki elleni kezdőcsapatát, stabilizálta a védelmet, és úgy erősítette meg a középpályás sorát, hogy az egyben a támadásokat is hatékonyan tudja segíteni, és ezzel a váratlan húzással tökéletesen leblokkolta az ellenfelet. Ezt maga Mészáros Ferenc ismerte el a mérkőzés utáni nyilatkozatában, amikor azt találta mondani, hogy ők is értetlenül állnak a történtek előtt, de azért van elképzelésük. Hogy pontosan mi, az nem derült ki, az viszont egyértelműen látszik, hogy a Fradi ebben az összeállításban tűnik a legerősebbnek. Bár ki tudja, lehet, hogy Détári fejében már ott van a jövő heti, Honvéd elleni legújabb taktikai variáció.

Visszasüllyedve a mélybe, nagy kérdés, hogy Zoran Szpisljak fejében mi játszódik le mostanában? Gondol-e vajon arra, hogy a belga tulajdonos nem várja meg, hogy tartósan a kieső zónában vergődjön a csapat? A lila-fehérek lecsúszása azért is érthetetlen, mert - éppen Szpisljak nyilatkozatai alapján - a téli felkészülés kiválóan sikerült, a játékosok erőállapota ideális, összeállt a csapat. A Siófok elleni hazai döntetlen, majd most a paksi vereség azonban ennek éppen az ellenkezőjét mutatja. Újpesten ebben a helyzetben az sem lehet mentség, hogy a Magyar Kupában jó esély van az elődöntőbe kerülésre, hiszen a biztos bent maradásnak mindent felül kellene írni, nem beszélve arról, hogy ha kedden a Baján túljut az együttes, a Debrecennel játszik a döntőbe kerülésért. Tartózkodnék attól, hogy bármit jósoljak Újpest-ügyben, egy személyes megjegyzést azért tennék ezzel kapcsolatban. Egy héttel ezelőtt, amikor hasonlóan a mostanihoz, a 18. fordulóról próbáltam valamiféle áttekintést adni, az eredeti anyagban szerepelt egy mondat, amely a Megyeri úti türelemről szólt. Hogy végül kikerült belőle, annak egyrészt a győri türelmetlenség volt az oka, illetve az, hogy a lilák hazai pontvesztését végül is botlásnak és nem bukásnak értékeltem. A sima paksi vereség után azonban lehet, hogy át kellene gondolni a helyzetet. Leginkább azoknak, akik erre a legilletékesebbek.