Serie A

A Roma három perc alatt döntött Palermóban

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában a Palermo hazai pályán szenvedett 1-0-s vereséget a Romától.

Borrini góljával nyert a Roma

Igencsak tartalékos összeállításban lépett pályára a Roma a Palermo elleni derbin. Osvaldo, Stekelenburg és Cassetti eltiltása miatt nem állhatott Luis Enrique rendelkezésére, Juan és Pjanic pedig sérülése miatt nem lehetett a keretben. Bojan még így sem került be a kezdőcsapatba, de nélküle is hamar vezetéshez jutottak a fővárosiak: Lamela egy labdaszerzés után indította remekül a kilépő Borinit, aki 10 méterről a kapu jobb alsó sarkába gurított (0-1). A gól után nem sokkal a másik oldalon Miccoli lövését kellett hárítania Lobontnak. A félidő hajrájában még Mantovani bombázott kapura távolról, a római kapus a léc alól szedte ki a labdát.

A szünetben a Palermo kettőt cserélt, Ilicsics és Hernández is beállt. Az 57. percben Lamela növelhette volna az előnyt, ám az oldalhálóba bombázott. A második félidőben is szükség volt Lobont bravúrjaira, előbb Miccoli lövését hárította, majd Munoz próbálkozásánál volt résen. Így ha kis szerencsével is, a Roma elhozta a három pontot Palermóból.

Serie A
27. forduló
Palermo-Roma 0-1
Gólszerző: Borini (3.)