Női kézilabda BL

A Larvik bosszút állt, hét góllal legyőzte a Győrt

  • MTI

A már biztos csoportelsőként elődöntős Győr 32-25-re kikapott a címvédő norvég Larvik otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének zárásán.

A már biztos csoportelsőként elődöntős Győr nagy verést kapott

A Győr számára  a presztízsen túl már nem volt tét, hiszen biztos csoportelsőként jutott az elődöntőbe, ugyanakkor a címvédő Larvik a versenyben maradásért játszott. A két csapat február 19-i összecsapásán az ETO 31-22-re kiütötte Karl Erik Böhn vezetőedző, és párja, a nemzetközi szövetség által a 2011-es esztendő legjobb női játékosának megválasztott Heidi Löke volt csapatát.

A Larvik ezúttal 3-1-re ellépett, ám amint rendezte sorait a Győr, a nagy kedvvel játszó Görbicz vezérletével a 8. percben  egyenlített (4-4) úgy, hogy közben Pálinger büntetőt védett. A döntetlen sokáig megmaradt, majd a 16. percben először jutott vezetéshez a magyar alakulat. Aztán 5-7-nél a norvégok edzője időt kért, és csapata onnantól kezdve sokkal jobban játszott, a szünetig fordított is.

A pihenő után sziporkázott a hazaiak kapusa, Leganger, együttese pedig 16-12-re elhúzott. A Győrben Vérten megsérült, le kellett cserélni. A Larvik megérezte az esélyt, és végül magabiztosan tartotta otthon a két pontot a hajrában komoly ellenállást már nem tanúsító magyar bajnok ellen.

A címvédő akkor jut tovább, ha este a spanyol Itxako Navarra pontot szerez a dán Midtjylland ellen.

A Győr az elődöntőben a román Oltchim Valceával találkozik. Az első találkozót minden bizonnyal április elsején rendezik Ramnicu Valceában, az egy héttel későbbi visszavágónak az MTI értesülése szerint a Veszprém Aréna ad majd otthon.

Női BL, középdöntő, 6. (utolsó) forduló:
I. csoport (szombat):
Larvik (norvég)-Győri Audi ETO 32-25 (13-11)
Larvik, játékvezetők: Gubica, Milosevic (horvátok)
 
LARVIK: Leganger, Rantala (kapusok), Blanco 4, Breivang 1, Johansen 5, Kristiansen 5, Koren, Kurtovic 4, Larsen, T. Mörk, Riegelhuth 3 (1), Sulland 6 (4), Wibe 1. Vezetőedző: Ole Gustav Gjekstad.
GYŐR: Lunde-Haraldsen, Pálinger (kapusok), Amorim 4, Görbicz 9 (4), Gros 1, Hornyák, Kovacsics 4, Löke 4, Orbán, Radicsevics 3, Vérten 1. Vezetőedző: Karl Erik Böhn.
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 4/4
 
Később:
Itxako Navarra (spanyol)-Midtjylland (dán) 19:15
Az állás: 1. (már elődöntős) Győr 9 pont/6 mérkőzés, 2. Larvik 6/6, 3. 2. Midtjylland 4/5, 4. Navarra 3/5