Bundabotrány

Az előzetesben lévő Cs. Gergő ellen koncepciós per folyik édesapja szerint

Címkék:

Múlt kedden nyolc mérkőzés manipulálásának gyanújával vette őrizetbe és hallgatta ki a REAC hat jelenlegi, illetve volt futballistáját a Központi Nyomozó Főügyészség. Az egyik érintett, Cs. Gergő édesapja szerint fia ellen koncepciós per zajlik.

"A rendőrök hívtak, hogy letartóztatták a fiamat, meglepettségemben azt hittem, összeesek – mesélte Cs. László a Borsnak. Nem értem, miért kellett bilincset verni rá, mint egy gyilkosra. Az előzetesben tartását sem tudom mire vélni, hiszen ha össze akarnának beszélni a gyanúsítottak, már rég megtehették volna. Ez egy koncepciós eljárás, többek között a fiamon akarnak példát statuálni, miközben semmit nem követett el. Elképesztő, hogy bizonyítékok nélkül, két ember vallomása alapján meghurcolhatnak embereket, és előzetesben tarthatnak."

"Főleg futballklubok a megrendelőim, de az MLSZ-nek is bedolgozok, és természetesen magán megrendelőim is vannak – magyarázta a hímzésből élő apa. – Az ügy kirobbanása óta már veszítettem ügyfeleket, többet nem szeretnék, mert valahogy ki kell fizetnem a fiamat védő ügyvédet. Ön szerint, ha Gergő csaló volna, így kéne összekaparnom a pénzt? Ha bűnös, akkor a Nyerges Krisztián csapattársával elindított mobil kutyakozmetikához felvett volna tíz millió forint hitelt? Mindenki döntse el maga!"