Európa Liga

Megyeriék megint előnyt szereztek idegenben

1-0-ra győzött az ukrán Metaliszt Harkiv otthonában a Megyeri Balázzsal felálló Olimpiakosz Pireusz az Európa Liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A holland Twente egy jogtalan tizenegyessel győzte le a német Schalkét.

A Metaliszt-Olimpiakosz mérkőzésen ismét a Kazany elleni visszavágóról az előző találkozón kapott piros lapja miatt eltiltott Megyeri Balázs állt a vendégek kapujában. Az első félidőben nem sokat pihenhetett a magyar hálóőr, mert bár veszélyes lövéseket nem kapott, a játékrész nagy részében az ő kapuja előtt zajlott a játék.

Főleg Cristaldo, Cleiton Xavier és Taison lődöztek a vendégek kapujára, de többnyire távoli lövésekkel próbálkozhattak csak, amiket Megyeri könnyedén fogott meg. Taison egyszer került igazán közel a gólhoz, de kiszorított helyzetből, a bal oldalról ellőtte a labdát keresztbe a kapu előtt.

Olof Mellberg küzd a labdáért a Metaliszt Harkiv-Olimpiakosz Pireusz Európa Liga-mérkőzésen 2012-ben.

Annak ellenére, hogy az Olimpiakosznak szinte helyzetei sem voltak, a második félidő elején megszerezte a vezetést. Egy balról beívelt labdát a védők felfejeltek a levegőbe, Gorjanov lassan mozdult a kapujából, pedig csak az ötösig kellett volna kifutnia, így Fuster látványos, vetődő mozdulattal tudott a hálóba lőni. (1-0)

Hátrányban még nagyobb nyomást próbált gyakorolni a Metaliszt a görög együttesre, de Edmar fejjel nem találta el a kaput, Cristaldo elől pedig szépen szedett össze egy indítást Megyeri.

Később Taison is a kapu mellé fejelt nagy ziccerből, de az Olimpiakosznak is voltak helyzetei kontrákból, amiket azonban az eléggé visszafogott Djebbour elrontott.

A hajrában hazai oldalról Edmart kiállította Vad István játékvezető, miután a középpályás összecsúszott Maniatisszal, és a sípcsontjába talpalt.

A létszámfölényének is köszönhetően a vendégegyüttes magabiztosabbá vált az utolsó percekre, ritkábban engedte a kapuja közelébe a Metalisztot, így a nyolcaddöntőben is nyerni tudott idegenben, ahogy egy körrel korábban a Rubin Kazany otthonában is győzött.

A meccs legfontosabb jelenetei

A Twente-Schalke mérkőzés lendületes játékot hozott, de az első félóra után jó időre elfogytak a helyzetek. A második játékrész elején a vendég német együttes volt némi fölényben, a vezetést azonban a hazaiak szerezték meg egy teljesen jogtalannak tűnő tizenegyes után.

Luuk de Jong ki tudott lépni Matip mellől, majd belerúgott a saját lábába, és hasra esett. Egyrészt szemre ez is a tizenhatoson kívül történt, másrészt a védő nem ért hozzá a csatárhoz. Ennek ellenére a hátvédet a játékvezető kiállította, büntetőt ítélt, azt pedig a "sértett" belőtte. (1-0)

A Schalke nem tudott érdemben reagálni a helyzetre a folytatásban sem, a hajrában néhány szögletből még veszélyeztettek, de ezekből nem találtak kaput, így egygólos hátrányban fogadják majd ellenfelüket a visszavágón.

A Twente tizenegyesgólja

>

Európa Liga
nyolcaddöntő, első mérkőzések
Metaliszt Harkiv-Olimpiakosz Pireusz 0-1 (0-0)
gólszerző: Fuster (50.)
kiállítva: Edmar (82.) - Metaliszt
Twente-Schalke 04 1-0 (0-0)
gólszerző: L. de Jong (61. - büntetőből)
kiállítva: Matip (60.) - Schalke