Bajnokok Ligája

Kiütés, kivégzés, alázás, stb. a Barcelona-Leverkusen meccsen

Lionel Messi vezetésével 7-1-re legyőzte a Barcelona a Bayer Leverkusent a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 10-2-es összesítéssel jutott tovább. Az aranylabdás argentin öt gólt tett hozzá a fölényes hazai győzelemhez.

A Leverkusennek legalább 3 gólt kellett volna lőnie a továbbjutáshoz Barcelonában, de a vendégek az "odavágóhoz" hasonlóan mélyen védekezve kezdtek, és kontralehetőségekre vártak a meccs első szakaszában. Utólag azt mondhatjuk, jól tették, mert így a második félidőre halasztották a saját kiütésüket.

Az első Barcelona-gólok azért így is megszülettek a szünet előtt, a 25. percben Messi a félpályától indulva futotta le a védőket (1-0), a 43. minutumban pedig kedvenc helyéről, a jobb oldalról befelé cselezve megkereste a lövőhelyzetet, és a jobb alsóba lőtt. (2-0)

Andrés Iniesta, Lionel Messi és Pedro örülnek Messi egyik góljának a Barcelona-Leverkusen mérkőzésen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavgóján.

A szünet után sem vállalt nyíltabb játékot a Gyógyszergyári együttes, mégis óriási pofonba szaladt bele, mondhatni spanyol kis- és középcsapatok szintjére süllyedt, amelyeket jobb napjain a katalán együttes könnyedén intéz el a bajnokságban.

Az 50. percben Messi egy újabb hosszú labdával kilépve mesterhármast ért el (3-0), majd az ez után beálló fiatal Tello is betalált a bal oldalról. (4-0)

Percekkel később megint Messi következett, egy rosszabb passz után a védőktől és a kapustól kapott egy kis segítséget (5-0), majd megint Tello volt eredményes: megint a bal oldalon ment el, és onnan passzolt a kapuba. (6-0)

Még félóra hátra volt a meccsből, és láthatóan visszavett a tempóból a Barcelona, amely így is eredményes volt még egyszer: A 85. percben Messi a tizenhatos előterében kapott labdát, és onnan lőtt a jobb alsóba. (7-0)

Az utolsó percben Bellarabi még megmentette - ha még megmenthette - a vendégek becsületét, Rolfesszel keresztezett a bal oldalon, majd szépen tekert az egész meccsen munkanéküli Valdés hálójába. (7-1)

A Barcelona tehát 10-2-es összesítéssel jutott tovább a Leverkusen ellenében, amely minden szempontból könnyűnek találtatott ebben a párharcban.

Bajnokok Ligája
Nyolcaddöntő, visszavágó
Barcelona-Bayer Leverkusen 7-1 (2-0)
gólszerzők: Messi (25., 43., 50., 58., 85.), Tello (55., 62.), illetve Bellarabi (90.)
Továbbjutott kettős győzelemmel, 10-2-es összesítéssel a Barcelona.

 

 

 

 

 

 

Vége a mérkőzésnek.

90+2. perc: Keita kapott volna még egy hosszú labdát, de az túl hosszú lett.

90. perc: GÓL!!! Bellarabi megszerezte a Leverkusen becsületgólját. Rolfesszel kényszerítőzött a bal oldalon, majd szépen lőtt a kapu hosszú oldalába. (7-1)

88. perc: Meglehetett volna a nyolcadik, megint Tello lépett ki, és a lövést választotta, Leno pedig védeni tudott egyszer. Pedro is érkezett a fiatal szélső mellett, de nagyon nem lehet hibáztatni, hogy ráment a mesterhármasra.

87. perc: Kontrára indult a Leverkusen: Bellarabi a jobb oldalon induló Schürrléhez passzolt, ő azonban pontatlanul adott be Kießling felé.

84. perc: GÓL!!! Ezúttal minden passz stimmelt. Messi Keitától kapott labdát a tizenhatos előtti köríven, kétszer megtolta, majd a jobb alsóba lőtte az ötödik gólját. (7-0)

83. perc: Mintha a hajrára újra megjött volna a hazaiak kedve a játékhoz: sorra vezetik lendületből a labdát a vendégvédelemre, de egy-egy pontatlan passz miatt elakadnak a támadások.

81. perc: Megint Keita került helyzetbe, egy szöglet után fejelt senkitől sem zavartatva a kapu mellé.

78. perc: Pedro a jobb oldalról adott be, Keita centikkel maradt le a labdáról középen.

78. perc: Tello Schwaab mellett próbált beadni a bal szélen, egy szögletet harcolt ki.

77. perc: A hazaiak a pálya minden részén magabiztosan tartják a labdát, így a Leverkusennek még arra sem nagyon vagy esélye, hogy a becsületgólt megszerezze.

75. perc: Schürrle cselezgetett Muniesa mellett a jobb oldalon, de a fiatal védő szerelni tudta.

74. perc: Tello bal oldali beadása Rolfest találta meg a tizenhatosnál.

71. perc: Leno szedett össze egy ezúttal pontatlanul a kapu elé passzolt labdát.

68. perc: Sokat nem változott a játék képe az utóbbi percekben, maximum azt említhetjük meg, hogy a Barcelona olyan nagyon már nem törtet előre.

68. perc: CSERE - Oczipka érkezett Augusto heyére a Leverkusenbe.

63. perc: CSERE - A Barcelonába Muniesa állt be Adriano helyett.

Összesítésben 9-1-re vezet a Barcelona. A másik meccs, az APOEL-Lyon találkozó alakulását livescore-aloldalunkon követhetitek.

62. perc: GÓL!!! A bal oldalon üresen helyezkedő Tello Dani Alvestől kapott jó labdát, és megint el tudta passzolni a hosszú alsóba. (6-0)

59. perc: GÓL!!! A sarokrúgás után Messi kapott volna labdát, a védők a saját kapujuk felé kotorták a játékszert, ami kipattant Lenóról, Messi pedig a hálóba passzolt. (5-0)

58. perc: Megint Tello lépett ki, ezúttal valamivel rosszabb helyzetben volt, és Castro szögletre tudott menteni előle.

56. perc: GÓL!!! Tello remekül mutatkozott be, a bal oldalon léphetett ki, és el tudta passzolni a szöget zárni igyekvő Leno lába mellett a labdát a hosszú alsóba. (4-0)

55. perc: CSERE - Robin Dutt is kettőt cserélt, Bender helyett Schürrlét, Derdiyok helyett Bellarabit küldte be.

54. perc: Derdiyok ki tudott lépni Mascherano mellett, de kiszorult az alapvonalra, onnan is kapura pöccintett Valdés felett, és a gólvonal előtt pattogott el a labdája.

53. perc: CSERE - Guardiola kettőt is változtat. Iniesta helyett Tello állt be, Xavi helyére pedig Keita érkezett.

49. perc: GÓL!!! Fábregas indításával megint Messi lépett ki, és megint átemelte Lenót, ezúttal a jobb oldalról. (3-0)

48. perc: Szögletből Dani Alves kapta a labdát a tizenhatoson kívül, lekezelte, de messze pattant tőle, így hanyatt esve rosszul lőtt.

46. perc: A Barcelona kezdte a második félidőt, egyik csapatban sem volt csere.

A Leverkusen 3-1-es hátránya ellenére sem mert nekimenni a Barcelonának a meccs első szakaszában, és kissé furcsa módon a védekezésükben is nagy szerepet játszott a lestaktika. Ez a 25. percben sült be először, Messi pedig végleg eldöntötte a párharcot. Az aranylabdás argentin később a védőkkel szemben is bizonyította klasszisát, így összesítésben már 5-1-re vezet a katalán együttes.

Vége az első félidőnek.

45. perc: Castro borította fel Iniestát a bal oldalon, amiért megkapta a meccs második sárgáját.

44. perc: Fábregas kapott Messitől remek labdát, de Leno hamarabb odaért, és tisztázott, majd az ismétlésből Pedro lábon lőtte a kapust.

42. perc: GÓL!!! Iniesta vitte fel a labdát, a tizenhatosnál a jobbról induló Messihez passzolt, ezúttal átvert három védőt, és a jobb alsóba lőtt. (2-0)

40. perc: Bender beadása volt magas Kießlingnek.

36. perc: A Gyógyszergyáriak a gól óta határozottan előrébb tolták a védelmi vonalukat, többször is volt náluk a labda, mint eddig bármikor, de a Barcelona kapujától mintegy 30 méterre eddig többnyire elakadtak.

34. perc: Xavi lőtt a tizenhatoson kívülről, középről, de a kapu fölé durrantott.

33. perc: Sokadszor ítéltek lest a Barcelona játékosai ellen. Ez az elem eddig szinte tökéletesen működött a Leverkusen védekezésében. Szinte. Messi gólja előtt ugyanis nem jött össze a lesre állítás.

A játéknap másik meccsén vezet az APOEL a Lyon ellen, így az a párharc döntetlenre áll. A mérkőzés alakulását livescore-aloldalunkon követheted.

31. perc: Messi ezúttal a jobb oldalon indult, két védővel találta azonban magát szemben, és csak Kadlecet tudta kicselezni, Toprak blokkolta a lövését.

Messi góljával valószínűleg végleg eldőlt a továbbjutás, ráadásul a hatharom.com tippje is bejött a mérkőzés kapcsán.

25. perc: GÓL!!! Messi indult Xavi magas labdájával a félpályától, és higgadtan átpöccintette Leno felett a játékszert a kapuba. (1-0)

24. perc: Ismét Xavi végezte el a szabadrúgást, ezúttal inkább beadás-jelleggel. Senki nem ért azonban hozzá, így Lenónak bravúrral kellett védenie.

23. perc: Az utóbbi percekben a Leverkusen már bátrabban támadott le, többször meg is szerezték a labdát a Barcelona térfelén, de helyzetet nem tudtak kialakítani. Ehelyett Iniesta indult meg a bal oldalon, és a tizenhatos sarkánál szabadrúgást harcolt ki.

19. perc: Rolfes lőtt volna 20 méterről, de a hazaiak könnyedén blokkoltak.

18. perc: Letámadtak a vendégek egy hosszú labda után, de Valdésm Piqué és Dani Alves higgadtan kipasszolták a csatárokat.

16. perc: Derdiyok lépett volna ki középen, de messze pattant tőle a labda, ami így Valdésé lett.

13. perc: Megint Xavi végezte el a szabadrúgást, nem sokkal tévesztette el a jobb felsőt, de Leno rajta volt a labdán.

12. perc: Rolfes visszarántotta Iniestát 25 méterre a kaputól, sárga lapot kapott érte.

10. perc: Messinek löbbölték be a labdát a tizenhatoson belülre, az ötös jobb sarkáról lőtt, Leno nagyot védett. Az argentin visszapasszolt még a kapu elé, ott Fábregas lövésébe vetődött bele Toprak.

8. perc: Az eddigiek alapján a Leverkusen nem sok esélyt ad saját magának. Alig védekeznek magasabban a vendégek, mint hazai pályán, így eddig nem nagyon tudták megzavarni a Barcelona passzolgatását, inkább az asszisztens fékezi a hazaiakat lesek beintésével.

6. perc: Szabadrúgáshoz jutott a Barcelona az ellenfél tizenhatosától 4 méterre, kissé a bal oldalon. Xavi végezte el, Rolfes fejéről pattant szögletre a labda.

4. perc: A hazaiak mélyen saját térfelükön vesztettek labdát, de Piqué tisztázni tudott Kießling elől.

2. perc: Azonnal elkezdődött a tiki-taka a Barcelona részéről, aminek egy rossz keresztlabda vetett véget. Kadlec fejelt haza Lenóhoz.

1. perc: Pedro kapott volna indítást középen, de Kadlec jól keresztezett, és bedobásra mentett.

1. perc: A Leverkusen kezdte a mérkőzést.

20:45 - Idegenben 3-1-re győzött Alexis Sánchez duplájával és Messi találatával a Barcelona, így a Kadlec révén eredményes Leverkusennek legalább 3 gólt kell szereznie idegenben a továbbjutáshoz.

Bajnokok Ligája
Nyolcaddöntő, visszavágó
Barcelona-Bayer Leverkusen
Barcelona, Camp Nou, Vezeti: Moen (Haglund, Andas) - norvégok
Barcelona: Valdés - Alves, Piqué, Mascherano, Adriano - Xavi (Keita, 53.), Busquets, Iniesta (Tello 53.) - Pedro, Messi, Fábregas
Cserejátékosok: Pinto, Munesa, Bartra, Keita, Roberto, Tello, Cuenca
Vezetőedző: Josep Guardiola
Bayer Leverkusen: Leno - Schwaab, Reinartz, Topra, Kadlec - Castro, Rolfes, Bender (Shürrle, 55.), Augusto - Kießling, Derdiyok (Bellarabi, 55.)
Cserejátékosok: Giefer, Oczipka, Friedrich, Ortega, Zenga, Bellarabi, Schürrle
Vezetőedző: Robin Dutt