Férfi vízilabda ob I

A Szeged döntetlent játszott a Honvéddal

  • MTI

Az éllovas Szeged hazai medencében döntetlenre végzett a tabellán negyedik Honvéddal a Vodafone férfi ob I 18. fordulójának keddi rangadóján.

Perceken át képtelenek voltak érdemi támadást végigvezetni az újszegedi uszodában a csapatok, s már a fele lefutott az első nyolc percnek, amikor – büntetőből – vezetést szerzett a hazai együttes.  Jóllehet igen gyorsan kétszer is kiállították a korábbi válogatott Honvéd-védőt, Mátyás Zoltánt, emberelőnyből sem tudott eredményes lenni a Tisza-parti alakulat, igaz, a Honvéd is hatástalanul kísérletezett. A kölcsönös gólképtelenségben nagy szerepe volt a szigorú, fegyelmezett védekezésnek, így elsősorban annak, hogy remekelt a két utolsó ember, a hazaiak válogatott hálóőre, Baksa László, a túloldalon pedig a kétszeres olimpiai bajnok, a legutóbbi szezon legjobb kapusának választott Gergely István.

A "védő-őrző szolgálatok" domináltak a második negyedben is, és már csak két perc volt vissza a nagyszünetig, amikor - két hatalmas vendégkapufa után - megszületett a fővárosiak első, egyszersmind egyenlítő gólja: a válogatott center Hárai Balázs biztos kézzel ejtett Baksa fölött a hálóba (1-1).  Válaszul a háromszoros ötkarikás aranyérmes középcsatár, Molnár Tamás bombázott a bal felső sarokba, de Hárai még az utolsó pillanatban a hazai kapuba kotort egy lecsorgó labdát (2-2).

Török Béla távoli, ám roppant erős és pontos löketével a harmadik játékrész elején visszakerült az előny a hazaiakhoz (3-2), majd egy elpackázott Honvéd-fór után a szegedi emberelőnyt Somogyi Balázs jól fejezte be, az ekkor mesterhármast jegyző Hárai azonban életben tartotta a Honvéd-reményeket (4-3).

A befejező negyedben előnyből előbb Jansik Dávid egalizált, majd Salamon Ferenc látványos kapufás góljával elhúzott 5-4-re, szintén fórból azonban Somogyi "ikszre" hozta az állást bő két perccel a meccs vége előtt (5-5). A finisben aztán Hárai – hat a négy elleni játéknál – parádésan lőtt a jobb felsőbe, de a zsűri hibája miatt – a kelleténél később engedték vissza a szegediek egyik emberét – érvénytelenítették a találatot…  A megismételt Honvéd-akcióból  viszont nem lett gól, így maradt a döntetlen.

Eredmény:
A-Híd Szeged Beton VE - Groupama-Honvéd 5-5 (1-0, 1-2, 2-1, 1-2)
góldobók: Somogyi 2, Kiss Cs., Molnár, Török 1-1, illetve Hárai 3, Jansik, Salamon 1-1
 
Később:
Kaposvári VK - ZF-Eger 19:00