London 2012

Szilágyi Áronnal 87 a magyar kvótások száma

A vívók közül elsőként Szilágyi Áron biztosította helyét a londoni játékokon, mégpedig azzal, hogy vasárnap ezüstérmet nyert a Gerevich-Kovács-Kárpáti Grand Prix-n.

Kvótája ugyan hivatalosan még nincs, a kvalifikációs időszak ugyanis a hónap végén jár le, de amint azt ő maga nyilatkozta a budapesti verseny után - és a sportágban mások is a hozzá hasonlóan számoltak -, most már annyi pontja van, hogy nem csúszhat le az olimpiáról.

A szakág szempontjából a jövő hétvégén esedékes moszkvai Világkupa-fordulónak lesz nagy jelentősége, azon ugyanis csapatversenyt is rendeznek, melyben eldől, hogy a válogatott ott lehet-e majd Londonban. Amennyiben ez így lesz, egyéniben is automatikusan három magyar szerepelhet az ötkarikás kardversenyben. Ha viszont a csapat nem jut ki, Szilágyi egyéniben azért pástra léphet.

Két sportágban - úszásban és atlétikában - speciális a helyzet, ezekben szintek teljesítése az olimpiai indulás feltétele.

Úszásban versenyszámonként legfeljebb két sportolót lehet nevezni a kvalifikációs A szint teljesítése és egyet a B szint elérése esetén, illetve váltóban országonként egy staféta indítható.

Hasonló elven alapuló megkötés vonatkozik az atlétákra is, azzal a különbséggel, hogy ott már most lehet tudni, hogy ki milyen számban indul majd. Eltérés továbbá az is, hogy ebben a sportágban három versenyzőt lehet nevezni A szint teljesítése esetén, míg a B-nél az úszáshoz hasonlóan egyet.

A Magyar Olimpiai Bizottság minimálisan három aranyérmet és összesen tíz dobogós helyet vár, illetve 94 olimpiai pont megszerzését tűzte ki célul Londonban.