Serie A

Egymástól 900 kilométerre is folytatja a versenyt a Milan és a Juve

A múlt heti, játékvezetői hibák miatt sok vitát hozó Milan-Juventus rangadó után a Serie A két éllovasa folytatja a harcot az első helyért a 26. fordulóban. A piros-feketék Palermóban lépnek pályára, a zebramezesek pedig Szicíliától országnyi távolságra, saját stadionjukban játszanak a Chievóval.

Palermo-Milan
18:00 Digi Sport
hatharom-tipp: 2

A Palermo talán a legkiszámíthatatlanabb csapat az olasz bajnokságban, de ha figyelembe vesszük, hogy hazai pályán szinte minden meccsét megnyerte, idegenben pedig eddig örülhetett, ha döntetlent ért el, máris egyértelműbbnek tűnik a kép. Ennek ellenére most szembemegyünk a rózsaszín-feketék statisztikáival, mivel a bajnoki címvédő Milan lesz az ellenfél.

Salvatore Silvestre és Zlatan Ibrahimovic küzdenek a Milan és a Palermo mérkőzésén a Serie A-ban 2011-ben.

A piros-feketék csapatába visszatér Zlatan Ibrahimovic, aki letöltötte a nápolyi Aronica pofon vágásáért kapott eltiltását, és vele tovább erősödhet az utóbbi meccseken nélküle is erősnek tűnő támadójáték. A Milan támadósora egyébként is a leggólerősebb a bajnokságban, míg a Palermo védelme hasonlóan gyenge, mint a szinte biztos kieső Cesena-Lecce-Novara hármasé.

Ráadásul még gyengébbek lehetnek, mint általában, mivel a Siena elleni mérkőzésen már az első percben piros lapot kapó Balzarettire nem számíthatnak. A vendégek védelméből a sérült Nesta és a Borriello megütéséért eltiltott Mexés is hiányozhat, a középpályán azonban talán nem várt erősítésre találhat Massimo Allegri Muntari személyében, aki a Juventus elleni rangadón a gyengébb kezdés után egész jól teljesített.

Juventus-Chievo
20:45 Digi Sport
hatharom-tipp: 1

Ha a Milan a várakozásaink ellenére botlana Palermóban, akkor a Juventus a címvédőnél egy meccsel kevesebbet játszva is visszavehetné az első helyet a tabellán. Idegenben ugyan csak egy 0-0-ra voltak képesek a Chievo ellen októberben, de hazai pályán meglepő lenne, ha nem a Zebrák győznének. Antonio Conte eltiltás miatt nem számíthat Vidalra és Simone Pepére, a csatársorban viszont már-már túl bő a választéka. Szerintünk valószínűleg lemond a Milan elleni meccsen alulteljesítő Quagliarella-Borriello párosról, és inkább Matrit, Vucinicet és esetleg Estigarribiát fogja választani attól függően, hogy 4-3-3-as vagy 3-5-2-es felállásban küldi-e pályára a csapatát.

A Chievo ugyan aratott már három győzelmet idegenben, de a komolyabb csapatoknak, a bajnokság első hét helyezettje között található Milannak, Udinesének, Laziónak, Romának, Napolinak és Internek összesen egyetlen gólt tudtak lőni a Repülő Szamarak. Ráadásul szombaton nélkülözniük kell a rutinos Pellissiert is a csatársorból, így még nehezebb dolguk lehet a góllövéssel.