NHL

Egy unalmas hétfő krónikája – 21. heti NHL erőrangsor

  • Molnár Dávid

Február 27-én, hétfőn, magyar idő szerint este 9-kor véget ért az átigazolási időszak az NHL-ben. Bár az idei cserestop napja az előző évekhez képest messze nem hozott akkora mozgást, az idei esztendőnek is megvannak a maga érdekességei.

Komolyan gondolják Nashville-ben

David Poile, a Nashville menedzsere megunta a hosszú böjtöt, és végre az asztalra csapott. Shea Weber, valamint az idei nyáron szabadügynöki státuszba léphető Ryan Suter örülhet ennek a legjobban, hiszen a két védőnek talán ez az utolsó éve, hogy egy csapatban harcolják ki a végső győzelmet.

A Ragadozók a poszt-lockout éra egyik legnagyszerűbb meséjét szolgáltatták az NHL-ben. A financiális gondokkal küszködő gárda, ha lassan és nehezen is, de stabilizálta pénzügyi helyzetét, majd tavaly mindezt megtetézték azzal, hogy kivívták a franchise történetének első playoff továbbjutását az Anaheim Ducks ellen. Mint ahogy a mondás is tartja, evésközben jön meg az

étvágy. Ezt azért annyival ki kell egészíteni, hogy az idő szűke is ösztökéli a menedzsert.

A Nashville Predators sosem a gólzáporos meccseiről volt híres. Barry Trotz, a csapat vezetőedzője a védekezésre fektette a gárda taktikájának alapjait, és igazán előnyös helyzetet élvezhetett a szakember, hiszen kollégái mind a két kezüket összeraknák, ha a Weber és Suter által alakított páros körözne a kapujuk előtt. Weberék kétség kívül az NHL jelenlegi legjobb védőpárosának minősülnek, talán a 2007-es Anaheim tudott hasonló minőséggel büszkélkedni a kék vonalon, amikor Chris Pronger és Scott Niedermayer Ducks mezben tört az élre, igaz az akkori Kacsáknak segítségére volt a nagy neveket felvonultató támadósor is.

A Nashville mindent megtesz az idei siker érdekében

Idáig utóbbival akadtak problémái a Nashville-nek. Tavaly már sikerült Mike Fishert megszerezniük Ottawából, aki végül oroszlánrészt vállalt az Anaheim Ducks leverésében az első körben, de a csatárok minőségével kapcsolatban volt még kapacitás a fejlődésre. Ezzel David Poile is tisztában volt, aki az eddigi munkájához képest 180 fokos fordulatot vett, és bátran beáldozta a csapat jövőjének darabkáit, hogy a Suter-Weber páros lehetséges utolsó évében minden adott legyen a Stanley-kupa elhódítására.

Poile számára a Montreal és a Buffalo együttese szolgált alapanyagokkal. Hal Gillt már hetekkel ezelőtt megszerezte a Nashville, a hétfői cserestop napján pedig Andrej Kosztityin is felölthette a Predators mezt, miután a Montreal megvált a szolgálataitól. Ezzel a húzással Poile ismét egyesítette a Kosztityin testvéreket, akik az NHL történetének első fehérorosz testvérpárjai. Szergej még 2010 nyarán csatlakozott a Nashville-hez szabadügynökként, és miután meg voltak vele elégedve, a Tennessee-beli együttes marasztalta a csatárt. Talán Szergej vigyora volt a legszélesebb, amikor meghallotta, hogy a Montreal Canadiens után ismét együtt játszhat fivérével.

Poile ezzel nem elégedett meg, és minden neheztelés nélkül feláldozta az idei első körös húzását a Buffalo centeréért, Paul Gaustadért. Bár Gaustad gyenge idényt tudhat maga mögött eddig, Poile joggal bizakodhat abban, hogy ezzel egy új dimenziót nyitott a Nashville-i csatársorban.

A Predatorsnál nagyon úgy tűnik, hogy igazán komolyan gondolják az idei évet. Már eddig sem volt okuk a panaszra, hiszen egy idén nagyon kiegyenlített központi csoportban tartják a lépést a Detroittal, valamint a St. Louis Blueszal, és ezekkel a lépésekkel Poile befoltozta azokat a lyukakat, amelyeket leginkább a csapat gyengepontjainak érzett. Menedzseri munkájának eleget téve most már csak abban bizakodhat, hogy az általa összetoborzott játékosok folytatják eddigi jó teljesítményüket, és az érkezők segítségével még egy szinttel feljebb is tudnak lépni, mely elengedhetetlen követelménye lenne a Stanley-kupa elhódításának.

Erősítés nélkül, de még mindig előkelő helyen

A New York Rangers körül izzott a levegő a hétfőt megelőző napokon, hiszen minden jel arra mutatott, hogy a Parkőrök valami nagyra készülnek. Miután Wojtek Wolskit elpasszolták a góllövésekkel bajlódó Floridába, jelentősen megnőtt a mozgásterük a fizetési sapka alatt Glen Satheréknek – majd 10 millió dollárral gazdálkodhattak a Parkőrök.

Sather, a Rangers menedzsere eddig is híres volt arról, hogy a határidő napján megpróbálta erősíteni a keretét, és ezúttal egy hajszálon múlott, hogy az aranyhalat kifogja. Rick Nash, a Columbus Blue Jackets szupersztárja a hétvégén már saját maga is kijelentette, hogy távozni szeretne Ohióból, és továbbra is a korábbi listájában megadott csapatok egyikéhez szeretne kerülni, melyek között ott volt a New York Rangers is. Scott Howson, az ohióiak menedzsere azonban mindenki számításait keresztülhúzta. Vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy Glen Sather ezúttal nem volt túl merész.

Ha lehet hinni a pletykáknak, a Rangers végleges ajánlata a Columbusnak a következő volt: Brandon Dubinsky, a 21 éves Tim Erixon, a 2011-es első körös választás, J.T. Miller, a 2010 második körében kihúzott Christian Thomas, valamint az idei első körös cédulájuk. Mint az szembetűnő, Sather nem sok komplett játékost ajánlott fel, teljesen érthető okokból, hiszen nem akarta megbontani a mostani csapata magját.

Azonban az is érthető, hogy ebbe Howson végül nem ment bele. A Columbusnak a franchise indulása óta meggyűlt a baja a fiatalok nevelésével, egyedül Rick Nash vált azzá a franchise arccá, amivé sokan prognosztizálták a draft előtt. Howsonnak nem róható fel, hogy nem elégedett meg ezzel az ajánlattal, és Dubinsky mellett inkább olyan játékosok szolgálatai érdekelték, mint Ryan McDonagh, Michael Del Zotto vagy Derek Stepan, akik már letettek valamit az asztalra az NHL-ben. McDonagh és Del Zotto például a Rangers legjobb védőivé nőtték ki magukat az idén.

Sather azonban nem volt hajlandó ilyen drasztikus változtatásokat eszközölni a keretén, arról nem is beszélve, hogy Nash fizetése megakadályozta volna őt a fiatalok marasztalásában. A Rangers tehát szinte ugyanazzal a kerettel várja az alapszakasz végét – csupán az óriás blokkolóval, John Scott-tal erősödtek –, de ez a játékosállomány is elegendő volt ahhoz, hogy idén az NHL éllovasai közé kerüljenek a Parkőrök.

Jack Johnson és Rick NashNagytakarítás Ohióban

Scott Howsonról az előbb volt már szó. Bár végül Nash eladását megvétózta – vagy fogalmazzunk úgy, hogy nem érkezett megfelelő ajánlat érte – azért a felesleges emberektől így is nyugodt szívvel elbúcsúzott a mostanság munkáját féltő menedzser.

Antoine Vermette játékjogát a Phoenixnek adta át néhány draftcéduláért cserébe, míg Sami Pahlssont, a védő játékáról híres csatárt Vancouverbe küldte szintén draft jogokért és egy Taylor Ellington nevű fiatal védőért cserébe.

A pénteki nap legnagyobb híre azonban kétség kívül Jeff Carter elcserélése volt, aki Los Angelesben régi barátjához, Mike Richardshoz csatlakozhatott. Hogy ez mennyire volt jó húzás a Kings részéről, az kérdéses, elvégre Carter és Richards kicsapongó életmódját a Philadelphiában sem nézték jó szemmel, ami végső soron az elbocsátásukhoz vezetett. Ha Los Angelesben is inkább a bulizásokra, mintsem a játékra koncentrálnak Richardsék, akkor a Kings vezetősége is foghatja majd a fejét a balhék miatt.

A Columbusnak azonban egyértelműen megérte Carter elcserélése, főleg az ellenérték kiléte miatt. Jack Johnson generációs tehetség, pont olyan támadó felfogású védő, akivel a Columbus együttese fennállása óta nem rendelkezett. Be tud segíteni emberelőnyben, szállítja a pontokat, igaz a védekező harmadon belüli játékán még kell majd javítania, ha a Columbus elsőszámú bekkje akar lenni a jövőben. Rick Nash örülhetne ennek a cserének, ha már hetekkel ezelőtt ki nem tudódott volna, hogy megelégelte az ohiói együttessel mindeddig bimbódzónak hitt kapcsolatát.

Nashtől valószínűleg a draft napján fog megválni a Columbus, ha addig is kitart az álláspontja mellett, miszerint szeretne továbblépni. A Rangers mellett a Vancouver, a Bruins, a Kings, a Sharks és a játékos gyerekkori kedvenc csapata, a Toronto Maple Leafs neve található Nash listáján, és mivel a Columbus csapatkapitányának van beleszólási joga abba, hogy mely csapatokhoz kerüljön, ezen együttesek menedzsereinek kell majd valamilyen megfelelő csomaggal előrukkolnia Nash szolgálataiért.

Esélylatolgatás

A cserestopon tehát túl van az NHL, most már nincs más hátra, mint a rájátszás és a Stanley-kupa elhódítása. Mint azt szemléltettük, a Nashville Predatorsnál betöltötték a lyukakat, és nagy eséllyel pályázhatnak egy hosszú rájátszásra. A Predators mellett még nagy esélyes lehet a Vancouver Canucks is, mely érthetetlen módon az év újoncának címére pályázó Cody Hodgsontól vált meg a buffalói Zack Kassian játékjogáért cserébe, de komolyabban nem gyengültek Henrik Sedinék. A Canucks mellett a Detroit és a St. Louis sem erősített a keretén, de eddigi eredményeiket figyelembe véve ez nem túl meglepő. Mindkét gárda magja elegendőnek bizonyulhat egy fináléban való részvételre.

Keleten a Rangers nem tudott mélyíteni a csatárállományán, pedig az elmúlt években rendre ez okozta a vesztét a Parkőröknek. De Sather érthető módon bízik az idei védelmében, és az élete formájában védő Henrik Lundqvistban. A Boston két veteránt vett át a New York Islanderstől Brian Rolston és Mike Mottau személyében, de egyik játékos sem pályafutása csúcsán érkezett a címvédőhöz. A Bocsok Doug Weight példája alapján bizakodhatnak abban, hogy Rolstonék teljesítményének is ad egy lökést a kellemes bostoni öltözői hangulat.

A titkos esélyesek a Pittsburgh, a New Jersey, valamint a Phoenix és az Anaheim lehetnek. Előbbi két csapatnál a keret szempontjából meghatározó sérültek várnak visszatérésükre, a Pittsburghnél Sidney Crosby, míg a Devilsnél Travis Zajac. A Phoenix és az Anaheim pedig 2012 legjobb együtteseivé alakultak át egyik pillanatról a másikra, és jelenleg valószínűleg ezzel a két csapattal szeretnének találkozni a legkevesebben a rájátszás első körében.

Kivételesen nem sok változás történt az erőrangsorunk élén az elmúlt héten. A Blues továbbra is őrzi első helyét konzisztens játékának köszönhetően, míg a Detroit és a Rangers is elég rapszodikusan teljesít mostanság, de még mindig a liga etalonjai között találhatóak. A játékhét legnagyobb előretörői az Ottawa Senators, mely nagyon elkapta a fonalat az elmúlt hetekben, a Colorado Avalanche, valamint a Dallas Stars voltak. Phoenix Prérikutyái is szép lassan kúsznak felfelé a listánkon, február legjobb csapataként, és a csendes-óceáni csoport élén várják az újév harmadik hónapját. A New Jersey és a Chicago is hirtelen hullámvölgybe kerültek – bár utóbbi csapat csak folytatja csapnivaló teljesítményét idegenben –, míg a Toronto és a Minnesota továbbra is csúsznak vissza a lista hátsó fertályába: utóbbi két csapat számára egyre távolabb kerül a rájátszás.

NHL
21. heti erőrangsor
Csapat Heti helyezés Múlt heti helyezés Mutató
St. Louis Blues 1. 1. 39-17-7
Detroit Red Wings 2. 2. 42-19-3
New York Rangers 3. 3. 40-15-6
Vancouver Canucks 4. 4. 40-16-8
Nashville Predators 5. 6. 37-20-7
Ottawa Senators 6. 10. 34-23-8
Pittsburgh Penguins 7. 8. 36-21-5
New Jersey Devils 8. 5. 35-23-4
Boston Bruins 9. 7. 37-21-3
Dallas Stars 10. 15. 33-26-4
Colorado Avalanche 11. 21. 33-27-4
Phoenix Coyotes 12. 14. 33-21-9
San Jose Sharks 13. 12. 33-22-7
Florida Panthers 14. 20. 30-20-12
Chicago Blackhawks 15. 9. 33-24-7
Philadelphia Flyers 16. 11. 34-21-7
Washington Capitals 17. 19. 32-26-5
Toronto Maple Leafs 18. 13. 29-27-7
Anaheim Ducks 19. 16. 27-26-10
Carolina Hurricanes 20. 17. 24-26-13
Los Angeles Kings 21. 22. 29-23-12
Calgary Flames 22. 18. 28-24-11
Winnipeg Jets 23. 23. 30-27-8
Buffalo Sabres 24. 26. 27-27-8
Tampa Bay Lightning 25. 24. 29-28-6
Edmonton Oilers 26. 28. 25-31-6
Minnesota Wild 27. 25. 28-26-9
Montreal Canadiens 28. 27. 24-30-10
New York Islanders 29. 30. 26-28-9
Columbus Blue Jackets 30. 29. 18-38-7