NB I

José Luque lehet a Diósgyőr új kapitánya?

L. Ákos elfogása után csapatkapitány-választást tartanak a DVTK-nál, ahol akár a spanyol játékos is befuthat.

A Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgó együttesének csapatkapitányát, L. Ákost kedden előbb előállították a Központi Nyomozó Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai, majd őrizetbe vették. Benczés Miklóst, a DVTK edzője arról beszélt a boon.hu-nak, ki lehet a középpályás utódja a csapatkapitányi poszton.

"Érdekes kérdés, és az is, hogy ezt hétfőn is aktuális lett volna feltenni - mondta Benczés Miklós. - Ugyanis éppen keddre terveztük a szokásos szezon előtti csapatkapitány választónkat. Tudniillik azt a szokást követjük, hogy demokratikus úton, a keret tagjai választják meg minden szezon előtt a csapatkapitányt, és helyettesét, és erre most került volna sor. Csakhogy a keddi események átírták a választással kapcsolatos terveinket, így ezt elnapoltuk. De pár napon belül, a bajnoki idény kezdetéig ezt be fogjuk pótolni, ahogy korábban, úgy ez alkalommal is, a játékosok két nevet adhatnak majd le a voksoláskor, és ezek összesítése után derül ki, hogy tavasszal ki viseli a kapitányi karszalagot."

Az év első tétmérkőzésére ő jelölte ki azt a csapatkapitányt, a DVTK trénerének választása a spanyol José Luquére esett.