Edzőkérdés

Rafa Benítez neve is felmerült a Chelsea-nél

Amennyiben a Chelsea nem jut túl a Napolin a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, Villas-Boasnak nem lesz maradása.

Benítez lehet az egyik jelölt a kispadra - Fotó: AFP

Egyre nehezebb helyzetbe kerül André Villas-Boas a Chelsea kispadján. A Portóból tavaly nyáron érkező szakvezető eddig nem szerepel jól a londoniakkal, akik a bajnokságban 17 pontos hátrányt halmoztak fel a listavezető Manchester City mögött. Amennyiben a Bajnokok Ligájában is kudarcot vallanak a Napolival szemben, könnyen lehet, hogy Roman Abramovics tulajdonos váltásra szánja el magár.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a korábbi angol szövetségi kapitány, Fabio Capello neve is felmerült a poszttal kapcsolatban, most azonban egy újabb jelöltről lehet hallani. Ő pedig nem más, mint Rafa Benítez, a Liverpool egykori menedzsere. A spanyol szakembert még 2010 decemberében menesztették az Inter kispadjáról, azóta munka nélkül van. A Daily Mail arról számol be, hogy a szakember esélyeit növeli, hogy a Liverpoolnál sikeresen tudott együtt dolgozni a Chelsea-nél csak szenvedő Fernando Torresszel.