Utánpótlás

Máltán kezdi az évet az U21-es válogatott

Az U21-es magyar válogatott idei első nemzetközi mérkőzésére készül, a januári, telki összetartás után február 29-én Máltán lép pályára a hazaiak korosztályos együttese ellen.

Az mlsz.hu beszámolója szerint U21-es csapatunk utoljára 2004-ben járt Máltán, akkor is Róth Antal irányításával mérkőzött meg a hazaiakkal - a többek között Tőzsér Dániellel, Vadócz Krisztiánnal és Vanczák Vilmossal felálló együttes 2-0-ás győzelemmel zárta azt az összecsapást.

"Örülök, hogy jól kezdtük az évet - kezdte Róth Antal az mlsz.hu-nak nyilatkozva, utalva a januári, Siófok elleni gólzáporos felkészülési mérkőzésre. - Az is örömteli, hogy támadó poszton többen felépültek sérülésükből és növelik a válogatási lehetőséget. Szintén jó hír, hogy Gulácsi Péter is egészséges, és velünk tart Futács Márkó, Simon Ádám és Megyeri Balázs is. Simon Ádám egy sérülés után került be a Bari csapatába, ahol remélhetőleg gyökeret is ver a következő időszakra."

A szövetségi edző kiemelte: a magyar bajnoki rajt előtt a csapat tagjai előtt álló legfontosabb cél, hogy nagyobb számban jussanak rendszeres játéklehetőséghez, és jobb teljesítménnyel hívják fel magukra a figyelmet, mint az őszi szezonban.

"A folyamatos játék lehet az egyik alapfeltétele annak, hogy nemzetközi szinten jobban teljesítsünk. A játéklehetőség biztosítása érdekében célunk, hogy minden nevezett játékos pályára léphessen Máltán, a hazaiakkal való megállapodásunk szerint erre lehetőség lesz a mérkőzésen" - tette hozzá Róth Antal.

Jánvári Gábor beválogatására külön is kitért a szakember. A kaposvári balhátvéd az ősz folyamán meggyőző teljesítményt nyújtott klubcsapatában, ezzel sikerült kiharcolnia helyét a keretben.

"Az ő posztján a válogatottban szerepeltetett játékosok keveset futballoztak klubcsapatukban, ezért már a januári évindítóra is meghívtuk, most pedig nemzetközi mérkőzésen is kipróbálhatom" - fogalmazott Róth Antal.

A csapat tagjai vasárnap találkoznak Telkiben, majd kedden - Frankfurt érintésével - érkeznek Máltára, ahol szerdán 15 órakor kezdődik a barátságos mérkőzés. Az U21-es válogatott következő tétmérkőzését június elsején játssza Törökország ellen, hazai pályán, majd Liechtenstein következik, idegenben.

Az U21-es válogatott kerete:
Kapusok: Gulácsi Péter (Hull City), Megyeri Balázs (Olimpiakosz Pireusz).
 
Védők: Szokol Zsolt (Újpest FC), Fiola Attila (MVM Paks), Kálnoki-Kis Dávid (MTK Budapest), Litauszki Róbert (Újpest FC), Jánvári Gábor (Kaposvári Rákóczi).
 
Középpályások: Bódi Ádám (DVSC-TEVA), Iszlai Bence (Haladás Sopron Bank), Nagy Patrik (Újpest FC), Kovács István (Videoton FC), Balázs Benjámin (Kaposvári Rákóczi), Simon Ádám (AS Bari), Gosztonyi András (Videoton FC).
 
Támadók: Tischler Patrik (MTK Budapest), Futács Márkó (Portsmouth FC), Beliczky Gergő (Ferencváros), Lázár Bence (Újpest FC).