Barcelona

Luis Enrique, Oscar Garcia és Xavi is leülhet Guardiola helyére

Bár az FC Barcelona vezetősége mindent megtesz azért, hogy Guardiola hosszabbítson, már vannak jelöltek a helyére.

Luis Enrique az egyik esélyes - Fotó: AFP

A 41 esztendős tréner a hét végén azt nyilatkozta, hogy egyelőre nem döntötte el, meghosszabbítja-e szerződését, mert a folytatáshoz motivációra van szüksége, és addig nem szeretne semmit sem mondani, amíg teljesen biztos nem lesz önmagában.

A Catalunya Radio már megszellőztette azt is, ki lehet az esetleges utód, amennyiben a sikeredző úgy dönt, elhagyja a klubot. Az egyesület vezetése a hírek szerint mindent megtesz azért, hogy Guardiola rábólintson az ajánlatra, de már több név is felmerült a pótlására.

Az első Luis Enrique lenne, aki jelenleg a Roma edzője, de korábban irányította a Barcelona B-t is. Ő úgy gondolja, Guardiola maradni fog a katalánoknál, nem lesz az Inter trénere.

"Régóta nem beszéltem vele, mert mindig dolgozik. Olaszországban jól ismerik őt, miután korábban a Roma és a Brescia játékosa is volt. Biztos jobban beszélni a nyelvet, mint én - viccelődött Luis Enrique, aki szerint a következő szezont is a gránátvörös-kékeknél kezdi.

A rádióállomás Guardiola esetleges utódaként megemlítette Oscar Garcia nevét, aki a katalán klub egyik utánpótlásedzője volt. A harmadik lehetőség csak egy távoli hipotézis: amennyiben Xavi úgy döntene, hogy befejezi aktív pályafutását, ő is lehetne a klub szakvezetője, mert elismertsége páratlan Katalóniában.

Guardiola 2008 óta ül a katalánok kispadján: ezen idő alatt az FC Barcelona sorozatban háromszor nyerte meg a spanyol bajnokságot és kétszer a Bajnokok Ligáját, összesen pedig 13 jelentős futballtrófeát szerzett mester és csapata.