Bundabotrány

A diósgyőri labdarúgók további két meccsel fizettek - sajtóhír

A miskolci labdarúgók legalább további két bundamérkőzéssel fizettek egy elrontott manipulált meccsért.

15 ezer eurót oszthattak szét

Egyre több információ lát napvilágot a fogadási csalásokról a magyar NB I-ben. A Blikk úgy tudja, a 2010. május 8-án lejátszott Paks–Diósgyőr találkozón nem a kívánt eredmény született. A megrendelők legalább négy gólt és minimum kétgólos paksi sikert vártak, ehhez képest a hazaiak csak 1-0-ra nyertek. A „megvett" DVTK-labdarúgók nem úszták meg könnyen a bukást. A lap szerint a bennfentes a nyomozóknak arról vallott, hogy a játékosoknak törleszteniük kellett - a „szokás szerint" két további találkozón kellett a kívánalmaknak megfelelően teljesíteniük. Így tudtak ugyanis kilépni az ördögi körből, ezzel kiengesztelhették a megrendelőt, aki sokat veszített a paksi összecsapással.

A tervek szerint az MTK elleni diósgyőri szezonzárót akarták a maffia tagjai manipulálni, a diósgyőriek között 15 ezer eurót (4,2 millió forintot) osztott szét, ezért azt várta, hogy a miskolciak sokgólos meccsen kapjanak ki. Azt nem tudni, hogy ez valóban megtörtént-e, a találkozó végeredménye 5-2 lett a fővárosiak javára.