Síugrás

Váratlanul visszavonult a sírepülés világrekordere

  • VNA

Idén nem ugrott jó formában a norvég Johan Remen Evensen, de arra senki nem számított, hogy befejezi pályafutását.

Teljesen váratlanul ért mindenkit Johan Remen Evensen hétfői bejelentése, amely szerint befejezi síugró karrierjét. "A testem már nem válaszolt megfelelően az edzésekre, ez az oka annak, hogy visszavonulok. Tavaly szenzációs versenyem volt Vikersundban és abban bíztam, hogy ezt idén is meg tudom ismételni. A dolgok azonban sajnos máshogy alakultak" - nyilatkozta 26 éves versenyző, aki már szombaton meghozta döntését, de azt csak a norvég sírepülő válogatott hétfői kijelölése után hozta nyilvánosságra.

A norvég síugró döntése szinte mindenkit meglepett, nem várták, hogy visszavonul - Fotó: fisskijumping.com

Evensen 2008 decemberében mutatkozott be a Világkupa sorozatban, ahol egyetlen győzelmet aratott, méghozzá tavaly februárban Vikersundban. Ezen a versenyhétvégén érte el a máig érvényes sírepülő világrekordot is (246,5 méter). Az utóbbi két alkalommal világbajnoki ezüstérmeket szerzett a csapattal és emellett Vancouverből olimpiai csapat bronzérme is van Evensennek. A norvég szövetség gyengébb formája miatt nem nevezte őt a hét végén sorra kerülő sírepülő vb-re, de az ő távollétében is jól szerepelhetnek az Anders Bardal - Tom Hilde - Björn Einar Romören - Anders Fannemel - Rune Velta összeállítású csapat tagjai. Érdekesség, hogy Evensen néhány hete még felénekelte a vb-dalát, de versenyzőként mégsem lesz már ott a hatalmas vikersundi sáncon.

A tehetséges ugró búcsúztatására álljon itt élete egyik legfontosabb pillanata, a tavalyi szenzációs világrekord ugrás: