Zalaegerszeg

Kamber Győrbe, Varga Kecskemétre kerül

Több jelentős változást is bejelentettek a szakadék széléről visszatántorgó zalai csapat játékoskeretében.

Ahogy azt várni lehetett, Dézsi Attila ügyvezető tájékoztatása szerint a Győri ETO együttesében folytatja pályafutását Djordje Kamber és véglegesnek tekinthető Roguy Meyé Debrecenbe szerződése is.

Távozik a csapattól Varga Roland is, aki miután bejelentette, hogy nem kíván tovább a ZTE futballistája lenni megállapodott a Kecskemét alakulatával.

Polareczki Roland és Kocsis Adrián viszont aláírták új szerződésüket, az ő megállapodásuk 2015-ig illetve 2016-ig szól.