Videoton

Készen állunk a megmérettetésre - Álvaro Brachi

A Videoton védője büszke a Kubany Krasznodar ellen elért döntetlenre, de már várja a tétmérkőzéseket.

0-0-ás döntetlennel ért véget a magyar bajnok Videoton és az orosz Premjer Liga rájátszásába nyolcadik helyen jutott Kubany Krasznodar felkészülési mérkőzése a törökországi Belekben. Álvaro Brachi a gólnélküli eredmény ellenére büszke volt a fehérvári csapatra.

"A felkészülési időszak egyik legnehezebb mérkőzése volt a Krasnodar elleni találkozónk. Harcos, szervezett csapat volt az ellenfelünk, azonban nem amiatt érzem úgy, hogy az egyik legnehezebb meccsünket ellenük játszottuk, mert beszorítottak volna a kapunk elé, és nekünk csak a védekezés lett volna a feladatunk, hanem azért, mert mindkét csapat megpróbálta a másikra erőltetni a saját akaratát, és ebből ritkán látható, kemény, férfias játék alakult ki a mezőnyben. Büszke vagyok a csapatra, ugyanis sikerült méltó mód helytállnunk egy olyan mérkőzésen, amilyet - a harcosságot és a küzdelmet figyelembe véve - még az NB I-ben is csak ritkán tapasztalok. Amikor a játékvezető egy mezőnyben elkövetett taktikai szabálytalanságom után elővette a piros lapot és megindult felém, nem hittem a szememnek. Ezzel és a játékvezető ténykedésével azonban nem szeretnék foglalkozni, nem is ez a feladatom. Nekem csak a focira kell koncentrálnom, és nem szabad, hogy bármilyen más körülmény elvonja a játékról a figyelmemet. Nagyon jók voltak a téli felkészülési mérkőzéseink, de megmondom őszintén, már nagyon várom, hogy tétmeccseket játsszunk, mert az az igazi, amikor a lelátón ott ülnek a nézők, és hangos szurkolásukkal biztatnak bennünket! Készen állunk a megmérettetésre, és bizonyítani fogunk szurkolóinknak! - nyilatkozta a vidi.hu-nak Álvaro Brachi.