Sportfogadás

A Lakers ezúttal Arizonában verheti meg a Sunst

  • Barcsai Róbert
megosztom

A szokásokkal ellentétben sok mérkőzést rendeznek az NBA-ben vasárnap, ez pedig rendkívül jó alkalmat teremt számunkra egy kis csemegézéshez. Mai ajánlatunk nem más, mint egy hendikep fogadás az éjszakai Phoenix-Los Angeles meccsre, íme.

Előzmények

Talán kijelenthető, hogy nincs csapat az NBA-ben, amelyik hullámzóbban teljesítene, mint a Phoenix Suns csapata. Grant Hillék 12-19-es mutatóval állnak, hazai pályán 5-8 a mérlegük, amivel gyakorlatilag esélytelen a csapat a rájátszásba kerülésre. A Phoenix utolsó négy mérkőzését elbukta, kikaptak Oaklandben, valamint Denverben is, majd hazai pályán az Atlanta fektette őket két vállra, legutoljára pedig a mai ellenfél otthonában, a Los Angelesben vérzett el a csapat.
A vendégek ellentétes formát mutatnak, sorozatban három győzelme van Mike Brown csapatának, a Lakers nyerni tudott Torontóban, majd hazai pályán megverték az Atlantát és a Sunst is. Kobe Bryantéknek igazi nehézséget jelentenek az idegenbeli meccsek, hiszen az összesített 18-12-es mutató ellenére 5-10-zel állnak saját arénájukon kívül.

Sérültek

A Suns csapatánál egyetlen hiányzó lehet majd, méghozzá Shannon Brown, aki személyes okokból hagyhatja ki a mérkőzést, azonban a pontos státuszáról egyelőre nincs információ.

Egymás elleni eredmények

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Lakers nagyon szeret a Suns ellen játszani, utolsó nyolc egymás ellen játszott mérkőzésből hatot a Los Angeles-i gárda nyert meg.

Lakers-Suns mérkőzések ebben a szezonban
Dátum Párosítás Eredmény
2012.01.10. Los Angeles Lakers-Phoenix Suns 99-83
2012.02.17. Los Angeles Lakers-Phoenix Suns 111-99
Trendek
A LAL utolsó 11 vasárnapi mérkőzésén 3-8-as ATS mutatóval rendelkezik.
A LAL utolsó 61 vasárnapi mérkőzésén az Underek aránya 42-17-2.
A PHO utolsó 25 mérkőzésén underdogként az Underek aránya 18-7.
A PHO utolsó 10 mérkőzésén az Underek aránya 7-3.
A két csapat utolsó 8 egymás elleni mérkőzésén a vendégcsapat ATS mutatója 5-2-1.
ATS: Főleg amerikai sportoknál jellemző rövidítés. Jelentése At The Spread, azaz hendikeppel szemben. A Los Angeles 3-8-as ATS mutatója azt jelenti, hogy a 11 alkalomból csupán háromszor tudtak hendikeppel nyerni, vagy ellenük adott hendikep határán belül maradni, nyolc alkalommal pedig nem tudtak hendikeppel nyerni, vagy határon belül maradni.  Underdog: Underdognak nevezzük azt a csapatot, amelyet előzetesen a bukmékerek esélytelenebbnek találnak, vagyis nagyobb odds-ot kínálnak a győzelmére.

 

 

 

 

 

Phoenix Suns-Los Angeles Lakers
Hathárom-tipp:
Los Angeles Lakers -2.5 (Tippünk szerint a Lakers legalább három ponttal nyer)
Iroda: Bwin @1.91
Iroda: Unibet @1.85
Iroda: Betfair @1.91

Elsőként le kell, hogy szögezzem, a tipp hatalmas néptippnek számít, amit általában elvből kerülök, most viszont úgy gondolom, hogy érdemes sodródni az árral.

Két teljesen ellentétes formában lévő csapat fog ma pályára lépni. A Suns sorozatban négy vereséget gyűjtött, otthon pedig nem túl meggyőző a teljesítményük, az idevonatkozó ATS mutató 4-9. A Lakers viszonylag jó formában van, említettem már, hogy sorozatban háromszor is nyerni tudtak Bryanték. A Los Angeles rendkívül gyenge csapat benyomását kelti idegenben, ahol ATS mérlegük 4-11.

Andrew Bynum, a Los Angeles Lakers játékosa

A forma mellett az is a Lakers mellett szól, hogy egyénileg sokkal jobb játékosokkal rendelkeznek. Korábban több alkalommal is említettem, hogy a Suns gyakorlatilag egy cserepad, Nashen és Gortaton kívül nincs olyan játékos, aki kezdőben kapna helyet más csapatban. A másik oldalon viszont ott van a palánk alatt a Bynum-Gasol duó, akik könnyedén felveszik bárkivel a harcot mind támadó, mind védekező oldalon. Ki kell emelni még Bryantet is, aki idén két alkalommal is parádés teljesítményt nyújtott a Suns ellen, az első meccsen 48, a másodikon pedig 36 pontot dobott. Gasolnak és Bryantnek ma nagyon könnyű dolga lesz, hiszen sem Frye, sem Dudley nem tud normálisan védekezni, így minden bizonnyal könnyű pontok sokaságát hozhatja majd össze a két játékos.

Fontos kiemelni, hogy a Suns hazai pályán 50%-nál jobb mérleggel rendelkező csapattal szemben csak egy alkalommal tudta hozni a hendit, míg öt alkalommal bizonyultak kevésnek a számokkal szemben. A Lakers viszont még nem vert 50% alatti csapatot idegenben hendikeppel, Bryanték idevonatkozó mérlege 0-3, ám ki ellen javíthatnának, ha nem a harmatgyenge Sunsszal szemben?

A két csapat kétszer találkozott már egymással a jelenlegi szezonban, mindkét alkalommal fölényes Lakers-győzelem született, úgy gondolom, hogy a 16, valamint 12 pontos különbségből háromnak - bármi történik is -, meg kell maradnia, így bátran fogadok a Lakersre.

megosztom