Angol foci

Újabb Arsenal-blama - búcsú az FA-kupától

Kiesett az FA-kupából az Arsenal, miután Arséne Wenger együttese 2-0-s vereséget szenvedett a Sunderland otthonában lejátszott nyolcaddöntőben.

Az Ágyúsok számára az FA-kupa volt az egyetlen lehetőség, amelynek elnyerésével valamelyest megmenthették volna az idei szezont, hiszen a bajnokságról már rég lemondhattak, a Ligakupából korábban kiestek, a szerdai milánói mérkőzés után pedig a BL-címről sem álmodozhatnak tovább.

Robin van Persie sem tudta megmenteni az Arsenalt

Arséne Wenger együttese a hétközben a szezon egyik leggyatrább produkciójával rukkolt elő, a szurkolóik legnagyobb bánatára a három nap pedig nem volt elegendő, hogy kikecmeregjen a gödörből.

A Sunderland otthona ismerős lehetett az Arsenalnak, hiszen nem is olyan rég bajnokin sikerült győztesként távozniuk onnan, de a kupa az más kávéház - ez most újfent bebizonyosodott.

Elég gyenge színvonalú első félidőt produkáltak a felek, egy Arteta-szabadrúgáson kívül két tizenegyesgyanús szituáció volt sokáig a legizgalmasabb történés - egy szöglet után Song ért kézzel a labdába, míg a másik oldalon van Persie esett el furcsa körülmények között a büntetőterületen belül, de a Webb játékvezető sípja mindkét esetben néma maradt. 

A félidő második felében egy Gervinho-bomba után tapsolhatott először Wenger-mester, de a 40. percben már csóválhatta a fejét: egy sarokrúgás után Richardson dőlt rá a kipattanóra, a labda pedig Squillacin megpattanva a vendégek hálójába gurult (1-0). 

A fordulás után semmit nem javult a londoniak támadójátéka, van Persie teljesen formán kívül futballozott, a többiek pedig hiába erőlködtek, semmi jó nem sült ki a dologból. A hősiesen küzdő és a továbbjutást szemmel láthatóan jobban akaró Sunderland a 78. percben végérvényesen eldöntötte a mérkőzést: egy szép kontratámadás után némi szerencsével - a menteni igyekvő Oxlade-Chamberlain oly szerencsétlenül botlott a labdába, hogy az áthaladt a gólvonalon - megduplázta góljai számát (2-0).

Innen már nem volt visszaút az Ágyúsok számára, akik ezzel a vereséggel gyakorlatilag elkönyvelhetnek egy újabb esztendőt trófea nélkül - ez a széria pedig már 2005 óta tart.  

FA-kupa
nyolcaddöntők
Sunderland - Arsenal 2-0 (1-0)  
(K. Richardson 40., Oxlade-Chamberlain 78. – öngól)  
korábban:  
Everton - Blackpool (II.) 2-0  
(Drenthe 1., Stracqualursi 6.)  
Millwall (II.) - Bolton 0-2  
(Mijiacsi 4., N’Gog 59.)  
Norwich - Leicester (II.) 1-2  
(Hoolahan 23., ill. St. Ledger 5., Nugent 71.)  
Chelsea - Birmingham City (II.) 1-1  
(Sturridge 62., ill. David Murphy 21.)