Bajnokok Ligája előzetes

Van miért visszavágnia a Milannak, de Henry is szépen búcsúzna

Szerdán újabb két mérkőzéssel folytatódnak a Bajnokok Ligája nyolcaddöntői, a slágermérkőzés egyértelműen a Milan-Arsenal találkozó lesz. A két sztárcsapat összecsapása előtt a Zenit Szentpétervár a portugál listavezető Benficát fogadja.

Zenit - Benfica 18.00
Tv: Digisport
hatharom-tipp:1

Az orosz bajnok a ciprusi APOEL mögött a második helyen jutott tovább a G-csoportból, Luciano Spalletti csapata ennek ellenére "nem jött ki rosszul" a dologból, hiszen a C-csoportot megnyerő Benficával került össze. A Huszti Szabolcsot is foglalkoztató szentpéterváriak a csoportküzdelmek során a másik luzitán sztárcsapat, a Porto játékerejét ismerhették meg, a hazai pályán elért 3-1-es győzelem mellett az idegenbeli 0-0-ra is büszkék lehetnek.

A két portugál nagycsapat közül azonban úgy tűnik, idén a Benfica képviseli a nagyobb játékerőt, ráadásul Spalletti csapatából több kulcsjátékos is hiányozni fog majd. A legnagyobb érvágás talán a portugál játékmester, Danny hiánya lesz, az irányító térdsérülése miatt nem állhat csapata rendelkezésére. Nem lesz ott a szerdai találkozón az olasz Domenico Criscito, aki a héten ételmérgezés miatt kórházban is volt, valamint Vjacseszlav Malafejev sem. Rajtuk kívül még gondokkal küszködött Anyukov, Lazovics, Sirokov és Buharov is, de feltehetőleg a Benfica elleni találkozóra bevethető állapotban lesznek, és nagy visszatérő lehet Kerzsakov is, aki október óta nem játszott tétmérkőzést.

Ami a vendégcsapatot illeti, a hétvégi Maritímo elleni bajnokin visszatért a csapatba Emerson és Luisao is, ugyanakkor biztosan nem lesz ott Szentpéterváron Javi Garcia, aki múlt héten egy ütközés után szedett össze egy kisebb térdsérülést.

Várható kezdőcsapatok
Zenit: Zsevnov - Anyukov, Alves, Hubocan, Lombaerts - Zirjanov, Denisov, Sirokov - Faizulin, Kerzsakov, Lazovic Vezetőedző: Luciano Spalletti
Benfica: Artur - Pereira, Luisao, Garay, Emerson - Matic, Witsel - Gaitan, Aimar, Nolito - Cardozo Vezetőedző: Jorge Jesus

 

Milan - Arsenal 20.45
Tv: Digisport
hatharom-tipp:x

Az idei BL-nyolcaddöntők kétségkívül egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért párosítása a Milan és az Arsenal találkozója lesz. A két sztárcsapat legutóbb a 2007/2008-as szezonban találkozott egymással, akkor egy londoni 0-0-t követően a San Siróban Fabregas és Adebayor góljaival 2-0-ra nyertek Arséne Wenger tanítványai. Van miért tehát visszavágnia a piros-feketéknek...

Massimo Allegri csapatának két legnagyobb hiányzója Alessandro Nesta és Alexandre Pato lesz. Ugyan a világbajnok védő a héten már teljes értékű edzésmunkát végzett, a mérkőzésen valószínűleg még nem lesz ott a kezdőben. A középpályán Seedorf vagy Emanuleson irányíthat, míg elöl a bajnokságban eltiltott Zlatan Ibrahimovic mellett a brazil Robinho juthat szóhoz. A londoniaknál utolsó mérkőzését játssza a New York Red Bullstól kölcsönvett Thierry Henry, aki a Sunderland elleni győztes góllal búcsúzott Angliától.  Az Arsenal történetének legeredményesebb játékosa összesen 229 találatot jegyez a londoniak mezében, az európai kupákban pedig 84 találkozón 42 gólt szerzett piros-fehér színekben.

Henry jó teljesítménnyel búcsúzna kedvenc csapatától - Fotó: AFP
"Nagyon remélem, hogy szerdán a BL-ben még szerez nekünk kellemes meglepetést" - mondta az uefa.com-nak Arsene Wenger, az Arsenal francia vezetőedzője Henry szombati győztes gólja után. "Egy kifejezetten nehéz mérkőzésen döntötte el a három pont sorsát, ebből is látszik, fizikailag még mindig olyan szinten van, hogy bármelyik európai bajnokságban futballozhatna."

A világ- és Európa-bajnok csatár a szombati Premier League-összecsapás után azt mondta, mérkőzésről mérkőzésre többet akar kihozni magából, s így lesz ez szerdán a San Siróban is. "Mindig azt mondogatom magamban, hogy ennél is jobb tudsz lenni" - nyilatkozta az arsenal.com-nak a 123-szoros válogatott futballista. - "De nem akarok jósolgatni, a milánói találkozó lefújását követően majd kiderül, sikerült-e ismét úgy teljesítenem, ahogyan azt elvárom magamtól."


Wengernek - Allegrihez hasonlóan - okozhat némi fejtörést a védelem felállítása, a német Per Mertesacker hétvégi sérülése miatt a lengyel Koscielny söprögethet Vermaelen mellett. A 4-3-3-as formációt választó angol csapat középpályáján Ramsey kezdhet Rosicky szerepkörében, míg a csatársorban Európa egyik legjobb formában lévő befejező csatára mellett a két fiatal titán rohamozhatja a milánóiak kapuját.

A mérkőzésről 20.45 perckor élő szöveges tudósítással jelentkezünk!

Várható kezdőcsapatok
Milan: Abbiati - Abate, Mexes, Thiago Silva, Mesbah - Ambrosini, Van Bommel, Nocerino - Emanuelson - Ibrahimovic, Robinho Vezetőedző: Massimilliano Allegri
Arsenal: Szczesny - Sagna, Vermaelen, Koscielny, Gibbs - Arteta, Song, Ramsey - Oxlade-Chamberlain, Van Persie, Walcott Vezetőedző: Arséne Wenger