Bundabotrány

Négy REAC-meccset adhatott el 2500 euróért S. Balázs

Címkék:

A főügyészség hivatalos sajtóközleménye szerint kettővel kellett kikapniuk a bajnoki mérkőzéseken.

Húszra nőtt a gyanúsítottak számaA Központi Nyomozó Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai szerda délelőtt Egerben őrizetbe vették, majd gyanúsítottként hallgatták ki S. Balázs futballistát a bundaügyben. A játékos meccsenként 2500 eurót kaphatott, legalábbis erről számol be a főügyészség hivatalos sajtóközleménye.

"S. Balázzsal szemben négy rendbeli gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettének a megalapozott gyanúja merült fel- tudatta közleményében Kerekes Imre főügyész.

A megalapozott gyanú lényege szerint S. Balázs, mint a REAC akkori labdarúgója 2007. szeptembere és 2008. májusa közötti időszakban, négy REAC által játszott labdarúgó mérkőzés kapcsán elfogadta az eddig be nem azonosított személy azon ajánlatát, hogy fejenként legalább 2500 euró - az egyik esetben legalább 100.000 forint - ellenében, további játékostársaival együtt, részt vesz a mérkőzések eredményének olyan befolyásolásában, hogy két góllal elveszítik az adott mérkőzéseket.

A mérkőzések eredményének befolyásolása érdekében S. Balázs az ismeretlen személy megbízásából az anyagi ellenszolgáltatás fejében több játékostársát - köztük H. Gábort - is beszervezte.

Mivel a négyből három esetben a mérkőzésen a kívánt eredmény született, ezért a mérkőzés után S. Balázs H. Gábornak két alkalommal 2.500 eurót adott át, míg S. Balázs egy esetben egy eddig ismeretlen személytől 100.000 forintot vett át. Mivel a negyedik mérkőzésen nem a kívánt eredmény, hanem döntetlen született, azért nem fizettek.

S. Balázs az őrizetbe vétele és a gyanúsítás közlése ellen panaszt nem jelentett be, majd pedig vallomást tett. A gyanúsított jelenleg őrizetben van.

Az ügyben eddig összesen 18 személyt hallgatott ki a főügyészség gyanúsítottként. A gyanúsítottak közül jelenleg négyen előzetes letartóztatásban, hárman házi őrizetben vannak, egy ember pedig lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll.

A mai napon közölt gyanúsítással együtt 20-ra nőtt a manipulációval érintett futballmérkőzések száma
" - zárul a főügyész közleménye.