NHL

Górcső alatt az újoncok – 19. heti erőrangsor

  • Molnár Dávid

A keddi játéknap végeztével az idény során először már nem Ryan Nugent-Hopkins, a tavalyi 1/1-es vezeti az újoncok pontlistáját, ami tökéletes alkalmat kínált számunkra, hogy szemügyre vegyük az idei újoncok eddig teljesítményét.

Fiatalok, de nem tejfölös szájúak

Az NHL-re nagyon is igaz, hogy senkinek sincs bérelt helye semelyik csapatnál, legyen az akár szakértők által marasztalt fiatal a draftról, vagy számos idény tapasztalatával bíró veterán. Az utóbbiak közül az elmúlt hetekben Owen Nolan és Mike Comrie akasztották szögre a korcsolyát, előbbi már nem tudott egyik csapatnál sem stabil helyet kivívni magának, utóbbi pedig sérülésekkel küszködött.

Azonban ők ketten is a lockout utáni NHL áldozatainak tekinthetők. A játék a sok szabálymódosítás következtében gyorsabb lett, és megnőtt a kereslet a szélvész gyors, alacsony termetű játékosok iránt, miután az új szabályok már az ő épségüknek kedvezett a lockout előtti fizikai ütközésekkel tarkított állapotokhoz képest. Danny Briere, Brian Gionta csak pár név a sok közül, akik üdvözölték a változásokat, és mostani szerződéseiket figyelembe véve a ponttermésükkel egy arányban busás jutalomban is részesültek.

A tavalyi első három

De mindenekelőtt a zsenge újoncoknak kedvezett az új NHL, hiszen megszaporodott azon játékosok száma, akik rögtön a draftról az NHL légkörébe kerültek. Idén Ryan Nugent-Hopkins, Gabriel Landeskog, Adam Larsson és Sean Couturier is bekerültek az NHL-es csapatuk keretébe a meggyőző edzőtábor után, mind a négy játékos az első tíz húzás során elkelt.

A szezon előtt az volt a konszenzus, hogy a legesélyesebb természetesen Ryan Nugent-Hopkins lesz az év újoncának járó Calder trófeára, hiszen olyan fiatal zsenikhez csatlakozott Edmontonban, mint Taylor Hall, Magnus Pajaarvi vagy Jordan Eberle, és ennek megfelelően kezdte meg a szezont, már az első nap óta vezette az újoncok pontlistáját, egészen a keddi játéknapig.

Ryan Nugent-Hopkins

Gabriel Landeskog is egy fiatal Colorado Avalanche-hez került, neki már egy csöppet nehezebben ment a beilleszkedés az új környezetbe, igaz az elmúlt hetekben ráérzett a dolgok ízére, és folyamatosan jön fel a tabellán. Carl Hagelinnel karöltve az újoncok közül ők rendelkeznek a legjobb +/- mutatóval, +15-tel. A svéd szélső emellett messze a legtöbbet lőtt kapura, 172-szer próbálkozott gólszerzéssel, azonban mindössze tizenhárom találat fűződik a nevéhez, ami 7.6%-os hatékonyságot jelent. Utóbbi kategóriát egyébként az Edmonton üdvöskéje vezeti, Nugent-Hopkins szintén tizenhárom gólt szerzett eddig, de 81 lövésből, ami 16%-os hatékonyságra vall.

Sean Couturier egy erős Philadelphiához csatlakozott, és ahhoz képest, hogy kevesen várták őt rögtön a draft után az NHL-be, sikerült kibérelnie egy helyet a Flyers keretében, igaz eddigi NHL-es pályafutása nem volt sérülésmentes. December közepén, amikor körülbelül minden meccsen kiesett egy-egy Flyers játékos, Couturier sem úszta meg, egy pakk találta telibe a sisakját, aminek következtében kisebb agyrázkódási tüneteket észleltek nála. Szerencsére komolyabb baj nem származott az esetből, és 20 ponttal büszkélkedhet.

De essék szó az igazán nagy meglepetésekről, hiszen az első körben húzott ifjoncok általában beváltják a hozzájuk fűzött reményeket – elvégre több száz fiatalokat megfigyelő szakember csak nem tévedhet konzekvensen egy-egy játékos pályaívét illetően, bár mindig vannak kivételes esetek – lásd Alexandre Daigle-t, akit anno elsőként húztak, és jelenleg az NHL közelében sincs.

Carl Hagelint már megemlítettük. A Rangers anno a hatodik körben húzta az amerikai játékost, és a tavalyi szezon végén kínált neki profi szerződést, amire rögtön rábólintott. Valószínűleg senki sem hitte volna, hogy fél évvel később már a Rangers első sorában fogja kergetni a pakkot Derek Stepan és Marian Gaborik mellett, de mégis így történt, és jóformán kirobbanthatatlan az első sorból. Bár a Rangers nem tartozik a sok gólt lövő csapatok közé, 37 mérkőzésen így is 21 pontnál jár már, és mint megjegyeztük, a +/- mutatóban az élen jár.

Még nagyobb tündérmese Matt Read esete, akire a Flyers a draftolatlan játékosok között lelt rá, és olyan jó edzőtábort produkált, hogy egyes kanadai szakemberek, mint pl. a TSN szakértője, Bob McKenzie attól sem riadtak vissza, hogy őt kiáltsák ki a Calder trófeáért való harc titkos esélyesének. Read jelenleg harmadik az újonc pontlistán, és a góllövő listát tizenhat egységgel ő vezeti.

Craig Smith is megéri a maga miséjét, hiszen a Rangershez hasonlóan a Nashville sem tartozik a gólzáporos teljesítményekkel előrukkoló gárdák közé, ehhez képest Smith 31 pontnál jár már, ami a házi pontlistán hetedik helyre elegendő, a csatárok közül pedig az ötödik (ne felejtsük, hogy a Predatorsnál Shea Weber és Ryan Suter elképesztő pontérzékkel bír a kék vonalról).

Végezetül essék szó a jelenlegi éllovas Adam Henrique-ről, a New Jersey kanadai csatárjáról. Mondhatják rá azt, hogy könnyű helyzetbe került, hiszen olyan csatárokat centerezhet, mint Ilja Kovalcsuk, illetve Zach Parisé. A trió decemberben ellenállhatatlanul játszott, és az elmúlt meccseken szintén az összeszokottság jeleit mutatják. Henrique-et is utolérte egy kisebb sérülés, ami visszavetette a ponttermését, de végül csak sikerült ellépnie a szintén sérült Ryan Nugent-Hopkinstól a Buffalo ellen szerzett két asszisztjával. Henrique az újonc csatárok között a legtöbb átlag jégidővel bír, hiszen emberelőnyben és emberhátrányban is beveti őt Pete DeBoer vezetőedző, amit meghálál Henrique – a Devils tizenhárom emberhátrányos találatából négyet az újonc szerzett, és három győzelmet érő góllal is büszkélkedhet.

Ami a védőket illeti, ott Justin Faulk, Jake Gardiner, illetve a szintén Devilses Adam Larsson emelhető ki, de nagyon valószínűtlen, hogy tőlük kerülne ki a Calder győztes. Elvégre Tyler Myers 2010-ben hódította el védőként a trófeát, és azt megelőzően 2003-ban került sor hasonlóra, akkor Barret Jackmant érte a megtiszteltetés. Az 1990-es évtől kezdve mindössze három védő érdemelte ki a Caldert, úgyhogy ők az esélytelenek nyugalmával vesznek részt az év újoncáért folyó versenyben.

Visszatér a titkos recept?

A lockouttal leáldozott a defenzív hoki szerepe az NHL-ben, legalábbis sokan ezt mondták, mondják még mindig. Ha megnézzük a 2005 óta született bajnokokat, mindegyik csapatnál tetten érhető egy jó kapusteljesítmény, de emellett az sem elhanyagolható tény, hogy gólok terén sem voltak gondban a delikvensek. A Chicago és a Boston is úgy hódította el a Stanley-kupát, hogy a négy sor bármelyike képes volt gólt szerezni, és így sosem kellett aggódni amiatt, hogy találat nélkül maradnának.

Kár is tagadni, bár a Rangers vezetője, John Tortorella tartózkodik az efféle kijelentésektől, de a New York-i Parkőrök jelenleg a liga legjobb csapata. A keddi, Boston felett aratott 3-0-s győzelmük is bizonyítja ezt, és ha hozzávesszük, hogy csupán egy ponttal vannak lemaradva a Detroit Red Wingstől, de két meccsel kevesebbet játszottak, akkor egyértelműen látszódik, hogy milyen kirobbanó formának örvend a Madison Square Gardent otthonának hívó gárda.

Mindezt úgy teszi, mely leginkább a lockout előtti New Jersey Devilst idézi – hibátlan kapusteljesítmény, megbízható védelemmel, de kevés góllal. Bár mielőtt félreértésekbe keverednénk, azt azonnal kizárnánk, hogy a Rangers játékstílusát is a semleges zónabeli csapdázás taktikájához hasonlítanánk, hiszen Tortorella a támadó harmadban való letámadás híve, amivel meg tudják keseríteni a lassan reagáló védők életét.

De ettől függetlenül tény, hogy csupán 156 gólt lőttek eddig a Parkőrök, ami a csoporton belül is csupán a negyedik helyre elég a másik New York-i gárdát, az Islanderst megelőzve. A Boston már 184-nél jár, a Detroit 185-nél és a Vancouver is 180 találatot szerzett már az eddigi szezon során. Ami viszont mindenképp a Rangers erőssége, az Henrik Lundqvist, aki már a debütálása óta meghatározóvá vált az addig folyton kapusgondokkal küszködő csapat számára. A svéd kapus 1.77 gólt kap átlagban, és 94.1%-os védési hatékonyságát csak Brian Elliott tudja megközelíteni 93.9%-kal, igaz tizenhattal kevesebb mérkőzésen.

Ha Lundqvist jó formája kitart, és semmi jelét nem mutatja, hogy leállna, elvégre az előző évek rájátszásában is egyedül tartotta a csapatot, akkor idén valóban jó eséllyel pályázik a Rangers az 1994 óta tartó bajnoki cím nélküli szériának megszakítására. Gólt valószínűleg nem fog lőni, de a Rangers első két sora egyelőre képes elvégezni azt a munkát, amiben az előző évek sorai megbuktak, és ezzel együtt a csapat is. Ha pedig valóban révbe érnek, akkor az tényleg a régi idők bajnokainak sikerreceptjét fogja idézni: egy fenomenális kapusteljesítmény, megbízható védőkkel, és meccsenként két-három góllal.

Eheti erőrangsorunkban trónfosztás történt, igaz a Rangers a Boston elleni sikere nélkül is az élen végzett volna, de így megkérdőjelezhetetlen az ott létük. A Bruins két csúfos vereségbe szaladt bele rövid időn belül, és még gólt sem tudtak lőni, de a Toronto is lejtmenetbe kezdett az elmúlt héten, valamint a Minnesota és a Chicago folytatták lecsúszásukat a tabellán. A Rangers mellett a játékhét többi nyertese a Florida, az új hazai rekordot felállító Detroit, valamint a Pittsburgh-Calgary-Montreal trió.

NHL
19. heti erőrangsor
Csapat Heti helyezés Múlt heti helyezés Mutató
New York Rangers 1. 2. 37-13-5
Detroit Red Wings 2. 4. 39-17-2
St. Louis Blues 3. 3. 34-15-7
Vancouver Canucks 4. 8. 35-15-6
New Jersey Devils 5. 6. 32-20-4
Boston Bruins 6. 1. 34-18-2
Nashville Predators 7. 5. 33-18-6
San Jose Sharks 8. 9. 31-17-6
Pittsburgh Penguins 9. 12. 32-19-5
Toronto Maple Leafs 10. 7. 28-23-6
Philadelphia Flyers 11. 11. 31-18-7
Florida Panthers 12. 17. 27-17-11
Chicago Blackhawks 13. 10. 29-21-7
Los Angeles Kings 14. 14. 27-19-11
Washington Capitals 15. 13. 28-23-5
Ottawa Senators 16. 18. 29-22-8
Dallas Stars 17. 15. 28-25-3
Colorado Avalanche 18. 16. 28-25-4
Calgary Flames 19. 21. 27-22-8
Phoenix Coyotes 20. 23. 27-21-9
Anaheim Ducks 21. 20. 23-24-9
Carolina Hurricanes 22. 22. 21-25-11
Minnesota Wild 23. 19. 25-23-8
Montreal Canadiens 24. 27. 23-25-9
Winnipeg Jets 25. 24. 26-26-6
New York Islanders 26. 25. 24-24-8
Tampa Bay Lightning 27. 26. 24-26-6
Buffalo Sabres 28. 28. 24-26-6
Edmonton Oilers 29. 29. 22-28-5
Columbus Blue Jackets 30. 30. 17-34-6