Bundabotrány

Több ezer drukker támogatja a perbe fogott török klubokat a tárgyaláson

  • MTI

A silivri bíróságon kedden megkezdődött a tavaly júliusban kirobbant török futball bundabotránnyal kapcsolatban őrizetbe vett 93 gyanúsított, köztük Aziz Yildirimnek, a Fenerbahce elnökének meghallgatása.

A tárgyalás első négy napjában a tervek szerint a 400 oldalnyi vádiratot olvassák majd fel. Ez 13 gyanús mérkőzéssel kapcsolatban tartalmaz adatokat, köztük a Fenerbahce Sivasspor elleni 4-3-as győzelmével, amely előbbi csapat bajnoki címét eredményezte az elmúlt szezon utolsó fordulójában.

A vádiratban egyébként nyolc futballklub szerepel, közte - a Fenerbahcén kívül - a jelenleg is az Európa Ligában szereplő Besiktas és Trabzonspor. A vádlottak között 14 labdarúgó, a Giresunspor egyesületének korábbi elnöke, valamint a török szövetség (TFF) januárban lemondott elnökhelyettese is szerepel.

A TFF elnöke, Mehmet Ali Aydinlar két hete mondott le, de sajtóértesülések szerint rövidesen újra harcba száll a szervezet vezetői posztjáért.

A keddi tárgyalás helyszínére nagyjából kétezer Fenerbahce-drukker utazott el, hogy támogassa Yildirim klubelnököt. A szurkolók között a Sivasspor és az Ordurspor szimpatizánsai is megjelentek.

A tavaly nyáron kirobbant bundabotrány középpontjában a Fenerbahce áll, amelynek vezetői a vádak szerint olyan sikeresen bundázták meg a meccseket, hogy a gárda megnyerte a bajnokságot. A TFF augusztus 24-én az érintettség miatt visszaléptette az együttest a Bajnokok Ligájától, helyette a Trabzonspor kapott lehetőséget a legrangosabb európai kupasorozat idei szezonjában. A Fenerbahce később fellebbezett, de ezt a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította.

A TFF tavaly meghozott döntése értelmében a mostani szezontól már rájátszásban dől majd el a török bajnoki aranyérem sorsa.