Snooker

Steve Davis produkálta a Welsh Open első szenzációját

  • Tóth Tamás

Hétfőn vette kezdetét a snookeres berkekben nagyon rangos eseménynek számító Welsh Open, ahol már az első napon egy igazi szenzációt láthattak a nézők.

Steve Davis a Welsh Open snookerversenyen 2012-ben

A Steve Davis - Ali Carter mérkőzésen az 54. életévében járó Davies 4-3 arányban legyőzte a világranglistán roppant előkelő, tizenegyedik pozíciót elfoglaló ellenfelét.

"Hihetetlen mérkőzés volt ez, legalább akkora sikernek könyvelem el ezt a győzelmet, mint amikor két évvel ezelőtt a világbajnokságon felülmúltam John Higginst" - nyilatkozta Davis. "Manapság az a célom, hogy lejjebb tartsam a világranglistán a helyezésemet az életkoromnál" - tréfálkozott a mindig jó kedélyű játékos, aki e tekintetben is sikeres, hiszen pillanatnyilag a 43.

A következő mérkőzésén azonban még nagyobb bravúrra lenne szüksége, ugyanis a legjobb 16 között a világranglista jelenlegi hatodik helyezettjével, azaz Shaun Murphyvel kell majd megmérkőznie.

Az első nap további meglepetéseket már nem tartogatott, Higgins, Trump és Ding is bejutott a nyolcaddöntőbe.

Snooker
Welsh Open, a 16 közé jutásért
Ryan Day - Michael Holt 0-4
Ding Junhui - Mark Davis 4-0
Judd Trump - Fergal O'Brien 4-0
Ali Carter - Steve Davis 3-4
Shaun Murphy - Mark Joyce 4-2
Graeme Dott - Tom Ford 2-4
John Higgins - Liang Wenbo 4-1
Dominic Dale - Sam Baird 2-4
 
A keddi program:
14:00 - Mark Williams - Andy Hicks
14:00 - Stephen Lee - Michael Holt
15:00 - Neil Robertson - Stephen Hendry
15:00 - Stuart Bingham - Mark King
20:00 - Mark Selby - Sam Baird
20:00 - Martin Gould - Peter Ebdon