Európa Liga

Megyeri kiállítása árán szerzett előnyt az Olimpiakosz idegenben

A görög Olimpiakosz Pireusz idegenben tudta legyőzni az orosz Rubin Kazanyt az Európa Ligában a 16 közé jutásért játszott első mérkőzésen. A vendégek kapuját védő Megyeri Balázs büntetőt hozott össze az ellenfélnek, és ki is állították, de Roy Carroll javította a magyar hálóőr hibáját.

Igencsak eseménytelenre sikerült az európai kupatavasz első meccse, amin a várakozásokkal ellentétben nem tudott fölénybe kerülni a téli körülményeket jobban ismerő Rubin Kazany. Sőt, az Olimpiakosz játszott valamivel aktívabban, igaz, veszélyesnek a vendégek játékát sem nagyon nevezhettük. Az első félidőben talán az volt a legizgalmasabb jelenet, amikor Megyeri Balázs saját csapattársát, Olof Mellberget tarolta le egy szabadrúgásnál, és a svéd védő sokáig a földön maradt. Végül tudta folytatni a játékot, így ez a dráma is gyorsan véget ért.

Megyeri Balázs, miután piros lapot kapott a Rubin Kazany-Olimpiakosz Pireusz mérkőzésen 2012-ben.

A második félidő sem hozott sok változást a játékban, az izgalmas jelenetek a 70. perc után következtek. Egy szabadrúgás után a vendégektől Makoun a felső lécre fejelt, majd az ezt követő szögletből megszerezte a vezetést az Olimpiakosz. A rövid felszabadításból Fuster lőtt kapura, és a gólvonalon álló védő már csak befelé tudta segíteni a labdát. (0-1)

A görög együttes rövidesen emberhátrányba került, mert egy védelmi hiba után Megyeri Balázs a játékvezető szerint elhúzta a ziccerben kilépő Karadeniz lábát, amiért ő piros lapot, a Rubin pedig tizenegyest kapott. A magyar kapus áldozata végül nem volt hiába való, hiszen a becserélt Roy Carroll ki tudta védeni a büntetőt, így maradt a vendégvezetés.

A hajrában létszámfölényének köszönhetően ugyan némi fölénybe került a Rubin, de Carrollnak sem volt több dolga, mint korábban Megyerinek, az Olimpiakosz kihúzta kapott gól nélkül a mérkőzést, így idegenben szerzett előnyt a párharc első mérkőzésén.

A legfontosabb jelenetek, közte Megyeri kiállítása

Európa Liga
A 16 közé jutásért, első mérkőzés
Rubin Kazany-Olimpiakosz Pireusz 0-1 (0-0)
gólszerző: Fuster (71.)
kiállítva: Megyeri Balázs (73.) - Olimpiakosz