NB I

Faggyas Milán aláírt a a Honvédhoz

A Bp. Honvéd szerződtette Faggyas Milánt, a Diósgyőr és a DVSC korábbi labdarúgóját.

Faggyas a Diósgyőr csapatánál nevelkedett és a piros-fehéreknél játszotta első NB I-es mérkőzését is, éppen a Bp. Honvéd ellen 2006. április 29-én. 2007-ben igazolt a Debreceni VSC-hez, de később visszatért anyaegyesületéhez. 2011-ben az osztrák SV Mattersburghoz szerződött. Az NB I-ben eddig 22 alkalommal lépett pályára. A honvedfc.hu beszámolója szerint a 22 éves, utánpótlás válogatott játékos három és fél évre kötelezte el magát Kispestre.

Ugyancsak a Honvédban folytatja pályafutását Tomas Andres Diaz Navarrete. A 20 éves védő egy rövid ideig az olasz Triestina primavera gárdájánál is megfordult. Navarette fél évig kölcsönbe szerepel a Honvédnál.