Karrier

Giggs egy évvel hoszabbított, 23. idényét kezdi ősszel a Man. Unitedben

Egy évvel meghosszabbította júniusban lejáró szerződést Ryan Giggs, a Manchester United walesi középpályása. A 38 esztendős veteránnak a következő lesz a 23. idénye a Vörös Ördögöknél.

Giggs 1987-től nevelkedett a United akadémiáján, 1990 novemberében kötötte meg első profi szerződését, majd 1991. március 2-án debütált az angol bajnokságban az Everton ellen. Azóta 12 bajnoki aranyat és két Bajnokok Ligáját nyert a gyárvárosiakkal, a számtalan egyéb cím mellett. A profi labdarúgók szervezete (PFA) a 2008-2009-es szezonban az év játékosának választotta (35 évesen!), ugyanebben az évben a BBC az év sportszemélyiségének nevezte meg, 2005-től tagja az angol futballhírességek csarnokának.

Karrierje során 898 mérkőzésen viselte a Vörös Ördögök mezét, 162 gólt szerzett. A walesi válogatottól 2007-ben vonult vissza, 64 fellépéssel és 12 góllal a háta mögött. Nagy nemzetközi tornára nem tudott kijutni a csapattal, de az angol média és közvélemény biztosra veszi, hogy egyike lesz a három túlkorosként nevezhető játékosnak a londoni olimpián, ahol közös brit válogatott képviseli a rendező országot.

"Ryan csodálatos játékos - mondta Sir Alex Ferguson. - Sok szempontból összesűrítve benne van az összes eddigi MU-s csapatom: folyamatosan megújult, alkalmazkodott a játék változásaihoz, és megtartotta sikeréhes mentalitását."

"Minden edzésen és mérkőzésen példát mutat mások számára. A fiatal játékosoknak óriási lehetőség, hogy egy olyan embertől tanulhatnak, aki folyamatosan megdönti a rekordokat" - tette hozzá a skót menedzser.

"Amikor az első szerződésemet aláírtam, nem gondoltam volna, hogy 22 évig képpes leszek játszani a United színeiben. De nagyon jól érzem magam és tudom, hogy segíteni tudok a csapatnak újabb trófeákat elhódítani" - nyilatkozta Giggs. "Megnyerni a klub 19. bajnoki címét, csodálatos volt, de most már a következő feladatokra koncentrálunk, és nagyon örülök neki, hogy én is részese vagyok ennek."

Tisztelgés Ryan Giggs előtt