Profi boksz

Balzsay Károly áprilisban megvédheti vb-címét

  • MTI

Balzsay Károly április 21-én a korábbi bajnok Dimitri Sartison ellen őrizheti meg nagyközépsúlyú világbajnoki címét.

A Boksz Világszövetség (WBA) magyar vb-címvédője megegyezett klubtársával a mérkőzésről, melynek létrejöttéhez az egyik feltétel az, hogy a vb-övet tavaly súlyos kézsérülése miatt elvesztő német Sartison most szombaton nyerjen a spanyol Carlos Caceido Vernaza elleni találkozóján.



A 32 éves Balzsay - akinek édesapja, a korábbi szövetségi kapitány id. Balzsay Károly megerősítette a megállapodás létrejöttét - tavaly augusztusban Ukrajnában szerezte meg a Sartison sérülése miatt gazdátlanná vált címet, miután nagy csatában legyőzte a hazai közönség előtt szereplő Sztanyiszlav Kastanovot.

Az akkori 12 menetes csatáért ugyanakkor komoly árat kellett fizetnie amagyar öklözőnek, mert a második menetben erős ütést kapott a jobb fülére, s amint az később kiderült, maradandó, 10-15 százalékos halláskárosodást szenvedett. Emellett hosszú ideje kialakult deréksérve miatt sokáig az sem volt biztos, hogy egyáltalán folytathatja-e bokszkarrierjét, orvosai azonban januárban engedélyezték számára az edzések megkezdését.

Balzsay 26 mérkőzést vívott eddig profiként, s 24 győzelem mellett két vereséget szenvedett. A WBA előtt a Boksz Világszervezet (WBO) nagyközépsúlyú világbajnoka is volt. A szintén 32 esztendős Sartison 29 profi csatán van túl, amelyből 28-at megnyert, a csupán egyszer kapott ki.