Olasz Kupa

A Milan minden sérelmét megbosszulhatja a Juventuson

A Serie A két éllovasa szerdán este az Olasz Kupában találkozik, azaz a Milan az elődöntő első meccsén látja vendégül a Juventust. A piros-feketék rangadót eddig csak elvétve nyertek a szezonban, és a sérülések átka folyamatosan sújtja őket, de a Zebrák sem voltak túl acélosak a bajnokság legutóbbi fordulójában.

Olasz Kupa elődöntő, első mérkőzés
Milan-Juventus
20:45 Digi Sport Plus
hatharom-tipp: 1

A Milan a bajnokságban a jelenlegi első hét helyezett ellen eddig összesen egy meccset tudott nyerni. A Romát október végén idegenben verték 3-2-re a piros-feketék, de a Lazio és a Napoli elleni két-két mérkőzésen egy-egy pontot szereztek, az Udinesével is ikszeltek, a Juventustól és az Intertől pedig kikaptak. Ugyanakkor a kupában a Laziót simán, 3-1-re verték az előző fordulóban.

Antonio Nocerino és Andrea Pirlo küzdenek a Juventus-Milan mérkőzésen a Serie A-ban 2011-ben.

Az elődöntő viszont már oda-visszavágós rendszerben zajlik, így egyetlen hazai győzelem nem lenne elég Massimo Allegri tanítványainak, akik még a szokásosnál is kevesebben készülnek a Juve elleni rangadóra. Azt valószínűleg mondani sem kell, hogy Cassano, Pato, Boateng, Aquilani, Flamini, Merkel és Gattuso nem állnek a mester rendelkezésére, de Nesta sem lesz ott a védelemben. Őt valószínűleg Mexés helyettesíti majd, aki a hétvégén a Napoli ellen ugyan kicsit önveszélyesen passzolgatott hátul, de végül nem rajta múlott, hogy a Milan nem tudott nyerni, hiszen 0-0 lett a meccs vége.

A felsorolt nevek alapján kikövetkeztethető, hogy előrébb továbbra sincs sok variációs lehetősége Allegrinek, a középpályán valószínűleg a van Bommel, Ambrosini, Seedorf, Nocerino, Emanuelson ötösből fog négy játékost pályára küldeni. A csatársor kapcsán annyi szerencséje van a vezetőedzőnek, hogy a hétvégi sunyi pofonja miatt három meccsre eltiltott Ibrahimovic büntetése csak a bajnokságra érvényes, így a kupameccsen a svéddel is számolhat.

A Juventus oldalán sokkal több a választási lehetőség, és valószínű, hogy Antonio Conte néhány poszton változtat is a felálláson a hétvégi, Siena elleni 0-0-hoz képest. A védelemben Martín Cáceresnek jó esélye van arra, hogy bemutatkozzon fekete-fehér mezben, a középpályások közül Vidal kisebb sérülését pihenheti ki, a csatársorban pedig várhatóan Borriello és Del Piero is ott lesz a kezdőben. A Roma ellen ez a felállás már bejött, de az egy egymeccses párharc volt, amit Torinóban játszottak le, és meglepő lenne, ha Conte már a San Siróban el akarná dönteni az elődöntőt.