Női kézilabda KEK

Még nincs lefutva a továbbjutás - Elek Gábor

Mint arról korábban már hírt adtunk, egygólos vereséget szenvedett a Ferencváros női kézilabda-csapata a Rosztov Don otthonában a KEK nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Elek Gábor vezetőedző szerint nehéz visszavágóra számíthatnak.

Az első játékrészben a Rosztov irányított, de ebben nagy szerepe volt a Ferencváros gyengébb játékának. A védekezésben is nagy lyukak voltak a mieinknél, de támadásban is sok volt a hiba, és az eladott labdák, technikai hibák, támadószabálytalanságok után rendre indulhattak az oroszok, akik be is lődözték a helyzeteiket. Elek Gábor is ezt a szakaszt emelte ki negatívumként.

"A mérkőzés első tíz percét leszámítva végig jól védekeztünk. Bejött, amire számítottunk, vagyis kevés gól született. A második játékrészben feljavult a lövő teljesítményünk. Ez döntő volt a második félidei eredmény elérésében. Még nincs lefutva a továbbjutás. Jövő héten, hazai pályán is nagyon kell koncentrálnunk. A mutatott védekezésünket kell megtartanunk, illetve a támadójátékunkat és lerohanásainkat kell még feljavítani." - nyilatkozta az ftckezilabda.hu-nak a szakvezető.