NFL

Hatalmas baki a SuperBowl előtt a Giants honlapján

  • VNA

A New York Giants honlapja néhány percig már bajnoknak hirdette ki csapatát – pedig a döntő még el sem kezdődött.

A Giants honlapjának szerkesztői nagyot hibáztak, pedig csak előre készültek - Fotó:boston.comMagyar idő szerint hétfőn hajnali fél egykor veszi kezdetét az NFL idei nagydöntője. A SuperBowl előtti napon egy kisebbfajta baki borzolta a kedélyeket a New York Giants honlapján, amely néhány percre már bajnoknak hirdette csapatát. A honlap ugyanis hatalmas feliratban hirdette, hogy „A Giants a SuperBowl győztese”. A győzelem után a csapat logójával ellátott ajándéktárgyak és kitűzők is hirdetésre kerültek.

Amikor a hibát érzékelték, az oldal pár perc után azonnal offline üzemmódba került. Az NFL illetékesei nyugodtan reagáltak a történésekre: „Teljesen normális, hogy a fináléban érdekelt csapatok már előre elkészítik a honlap azon verzióját, amely a győzelem után közvetlenül kikerülhet az internetre” - kommentálták a bakit, ami persze akkor lesz majd igazán kínos, ha a döntőbeli ellenfél, a New England Patriots nyeri meg a holnap hajnali órákban véget érő finálét.

Az ilyen jellegű baki nem ritkaság az amerikai sportok világában, tavaly például az NBA finálé után történt hasonló, igaz a bajnoki döntőt elbukó Miami Heat hirdetése sokkal cikibb volt ennél az esetnél...