A német származású amerikai Gertrude Ederle 1905-ben született New Yorkban. Hét évesen majdnem vízbe fulladt, amikor nagyszüleit látogatta Németországban. Ezek után hentes apja drasztikus eszközökhöz folyamodott. New Jersey-ben található nyaralójuk melletti folyóhoz vitte a kiskorában Trudy-nak becézett lányt, egy kötelet kötött a derekára majd beledobta a folyóba. A kislány kutyaúszással próbált a felszínen maradni. Apja módszere végül működött, tizenévesen többszörös amerikai bajnok és világcsúcstartó lett. Az 1924-es párizsi olimpián három érmet nyert: bronzot 100 és 400 méteres gyorsúszásban (ez mindkét számban csalódás volt neki, hiszen ő volt a fő esélyes), és aranyérmet a 4x100 méteres váltóval. Egy évvel később pedig úgy döntött átússza a La Manche csatornát. Ez addig mindössze öt embernek sikerült, és mindegyikük férfi volt.

Gertrude 1925. augusztus 18-án, mindössze 19 évesen vágott neki a csatornának Franciaországból indulva, azonban a 33 km-es táv kétharmadánál Jabez Wolffe edző kihúzta a vízből a félájult és szétfagyott lányt. Akkoriban még nem sokan hitték, hogy nőknek is sikerülhet átúszni a csatornát és sikertelenségét az álláspontjuk bizonyítékaként kezelték. Az olimpiai bajnoknő azonban nem adta fel. Edzőt váltott, felfogadta az öt sikeres csatornaúszó egyikét, Thomas Burgess-t. Bár mind az öt sikeres úszó mellúszást alkalmazott, Gertrude jobban bízott gyorsúszó tudományában, így ennél az úszásnemnél maradt. Újra meg akarta próbálni, pénze azonban nem maradt, így kénytelen volt visszamenni Amerikába, pénzt szerezni. A Chicago Tribune és a New York Dailye News című újság is fantáziát látott az olimpiai bajnoknőben, így felajánlották, hogy állják a költségeket, annak fejében, ha exkluzív tudósítást közölhetnek a 1926-os próbálkozásáról. Ez a támogatás azonban azt jelentette, hogy az úszónő elveszti amatőr státusát, és nem indulhat többet olimpián. Hosszas gondolkodás után azonban az úszónő vállalta mindezt.

A csatorna magyar átúszói:
A magyarok közül eddig három embernek sikerült átúsznia a La Manche-ot. Elsőként Hajós Gyula teljesítette a távot, 1978-ban (12 óra 4 perc alatt), másodikként (hölgyek közül azonban először) Szlavicsek Gizella 1988-ban (10 óra 47 perc alatt). Legutóbb pedig Székely Máté, aki 13 óra és 5 perc úszás után szállhatott partra Franciaországban. (Ugyanis manapság már csak Angliából engedélyezik a csatornaúszók indulását.)

1926. augusztus 6-ra tűzték ki a második kísérlet időpontját. Aznap egy londoni lap vezércikkében azt bizonygatta, hogy Gertrude korábbi kudarca a nők alárendeltségének és annak bizonyítéka, hogy nőknek sportversenyeket tartani haszontalanság.
Gertrude reggel hétkor, a nővére által tervezett fürdőruhában, úszósapkában és úszószemüvegben starthoz állt. A testét különböző olajokkal kenték be, hogy védjék a tengeri csillagok csípéseitől és a hidegtől. Az úszását kísérő családtagoknak, edzőnek és újságíróknak a lelkére kötötte, hogy senki sem érhet hozzá a vízben. Vagy leússza a távot vagy belefullad, de ez alkalommal nem adja fel. Reggel 7 óra 8 perckor szállt vízre a francia Gris-Neznél. Kezdetben jó időt fogott ki, de délutánra eső, viharos szél és hat méteres hullámok nehezítették a dolgát. 14 óra 39 perc múlva ért partot Angliában. Az akkori (férfi) csúcsot két órával javította meg és a női rekordot csak 24 évvel később sikerült Florence Chadwicknek megdönteni 13 óra 20 perccel. A szakértők később az útvonala alapján megállapították, hogy a legrövidebb, 33 km-es táv helyett a hullámok sodrása miatt 56 km-t úszott le.

A sikeres úszása után olyan fogadtatásban volt része New Yorkban, amilyenben manapság már az űrhajósoknak sincs. New York kikötőjében, ahova hajóval érkezett, minden gőzös kürtje megszólalt a tiszteletére, a levegőből repülőkről virágokat szórtak a Gertrude-ot szállító kocsisorra. Az útvonal mentén kétmillió ember állt sorfalat (ld. kép jobbra), konfetti heggyel borítva az úszónő kocsiját. Addig soha nem fogadott még akkora lelkesedés sportolót, mint a Tengerek Királynőjét. A megérkezése utáni hetekben összesen 900 ezer dollár szponzori pénz folyt be a számlájára, szinte megállás nélkül interjúzott, turnézott szerte az Egyesült Államokban.

Getrude élete azonban nem volt tökéletesen boldog, korábbi fülproblémáinak a Csatorna-úszás csak ártott, a 40-es évekre teljesen megsüketült. Úgy tűnt, úszóedzői karrierjéről is lemondhat. Azonban őt ez sem keserítette el, később siket gyerekeket tanított úszni. Bár többször megkérték a kezét, ő sohasem ment férjhez. Egy interjúban, sok évtizeddel később azt nyilatkozta, hogy: "nem panaszkodhatom. Nem akarom feltétlenül megérinteni a holdat, amíg láthatom a csillagokat." Élete utolsó éveit egy New York melletti gondozóintézetben töltötte, ahol 2003. november 30-án, 98 éves korában, álmában érte a halál.