Király Kupa

Messi büntetőt rontott, de így is jobb helyzetben a Barcelona

A Valencia hazai környezetben csapott össze az előző fordulóban a Real Madridot búcsúztató FC Barcelonával a spanyol Király Kupa elődöntőjének első mérkőzésén. A hazaiak szereztek vezetést, de még a szünet előtt Puyol fejjel egyenlített. A második játékrészben Messi tizenegyest hibázott, így maradt a döntetlen.

Nagy csatát hozott a Király Kupa elődöntője - Fotó: AFP

A spanyol Király Kupa elődöntőjében a Valencia otthonába látogatott a Barcelona. A vendégek nem voltak könnyű helyzetben, a bajnokságban már 7 pont a lemaradásuk az örök rivális Real Madrid mögött, így a kupagyőzelem lehet az egyik fő céljuk ebben az idényben. Jobban kezdte a meccset a Valencia, de a Barcelona lassan átvette a kezdeményezést. Pinto egy kétes helyzetben kifutott a kapujából, majd kézzel beleütött a labdába a tizenhatoson kívül, de piros lap helyett a bíró továbbot intett. Így is megszerezte azonban a vezetést a Valencia: Mathieu remekül futott el a bal oldalon, hajszálpontosan középre tett labdáját pedig a Jonás váltotta gólra.

De akárcsak a Real Madrid ellen az előző fordulóban, most is érkezett Puyol és fejjel egyenlíteni tudott. A fordulás után érezhetően nőtt a katalánok fölénye, olyannyira, hogy Messi az 55. percben tizenegyest rontott. Így is győzhetett volna idegenben a gránátvörös-kék együttes, de a helyzeteit kihagyta. Maradt az 1-1-es döntetlen, ezzel Messiék ugyan jobb helyzetben várhatják a barcelonai visszavágót, de a párharc továbbra is nyílt.

RÉSZLETES TUDÓSÍTÁS

90+3. perc: Vége a mérkőzésnek, maradt az 1-1-es döntetlen.

90+2. perc: Tello könnyedén futotta le Miguel, aki szögletre mentett, a sarokrúgás után Messi ballal nem sokkal, de mellépörkölt.

89. perc: Veszélyesen csavarodott középre egy jobb oldali Valencia-szöglet, de Pintót támadták, ezért kifelé jár szabadrúgás.

87. perc: Mathieu is besárgult, Cuenca helyén Tello a katalánoknál.

86. perc: Pinto jőtt ki jól a kapujából egy beívelésre és húzta le a labdát.

84. perc: Mintha mind a két csapat kicsit elfáradt volna, vagy csak az utolsó percekre tartalékolnak.

80. perc: Pinto kapus kapott sárga lapot időhúzásért.

78. perc: Egy gyors támadást vezethetett volna a vendégcsapat, de Messi fennakadt a Valencia védelmén.

75. perc: Alba kapott sárga lapot kezezésért, majd Jonas helyett Aduriz jött be csereként.

73. perc: Dani Alves kapott vissza remekül egy labdát a jobb oldalon, betört a büntetőterületen belülre, majd telibe találta a kapufát, a kipattanóból a lövést pedig blokkolták a védők.

71. perc: Jonas adott be egy labdát Soldado felé, de Piqué fel tudott szabadítani.

66. perc: A hazaiak kapitánya, Albelda is elhagyja a pályát, Tino Costa a helyén.

65. perc: Messi tálalt Abidal elé, akinek a lövését Alves tolta fölé a rövid saroknál. A szögletből Piqué veszélyeztetett fejjel.

63. perc: Alexis helyett egy védő, Dani Alves érkezett a Barcelonába.

59. perc: Piatti helyén Feghouli a hazaiaknál a pályán.

58. perc: Messi csavart bal oldalról egy szabadrúgást, Alves azonban fogta a középre tartó labdát.

55. perc: Tizenegyeshez jutott a Barcelona, Thiago ívelt a bal oldalon álló Cuencához, akibe belerúgott Miguel. Messi büntetőjét azonban hárítani tudta Alves.


52. perc: Messi kevergetett a Valencia tizenhatosa előtt, majd elindult, de 15 méteres ballábas lövése fölé szállt. Ruiz rúgta fel Messit, amiért sárga lapot kapott.

50. perc: Soldado előtt hirtelen hatalmas terület tátongott, de középre adásába Mascerano lépett bele remekül.

48. perc: Messi ugratta ki Alexist, aki egy hajszállal előrébb volt a védőjénél, így hiába lőtt a kapuba, les miatt érvénytelenítették.

46. perc: A Valencia kezdte a játékot, Albelda rögtön a félidő elején besárgult.

45+1. perc: Vége az első félidőnek! A Valencia szerzett vezetést, de 10 perccel az első félidő vége előtt egyenlítettek a vendégek.

44. perc: Busquets tört előre, de passza elakadt Jonásban, így odalett a lehetőség.

41. perc: Soldado indult volna meg a felelzőnél, de Mascherano fellőkte, amiért sárga lapot kapott.

39. perc: Jordi Alba adott be többször is egymásután a bal oldalról, de Mascherano remekül fejelte ki a labdákat.

35. perc: GÓÓÓL!!Óriási Barca-helyzet maradt ki: Cuenca két embert rázott le magáról, Alexis pedig centikkel mellé gurított, mivel Alves beleért a labdába. A szögletből viszont Puyol az öt és felesről a hosszú saroknál a kapuba bólintott.


34. perc: Banega rúgta fel a középpályán ritmust váltó Fabregast, sárga lap a büntetése.

29. perc: A másidk oldalon már Messi lőtt, de kapu mellé.

27. perc: GÓÓÓL!!Vezet a Valencia Jonás góljával!!!Mathieu remekül futott el a bal oldalon, hajszálpontosan középre tett labdáját pedig a középpályás váltotta gólra. A gólszerző levette a mezét ünnepléskor, amiért sárgát kapott.


25. perc: Fabregas maradt lent a földön, majd egy turbánnal a fején tért vissza a pályára.

22. perc: Fabregas remekül indította a kilépő Alexist, aki azonban külsővel, nagy helyzetben a jobb kapufa mellé lőtt.

20. perc: Banega szöglete után Soldado lőtt kapásból, de elkerülte a kaput.

18. perc: Pinto futott ki a kapujából, Soldado elől a tizenhatoson kívül ért bele kézzel, de a bíró piros lap helyett továbbot intett.

17. perc: Messi hagyta ki a meccs eddigi legnagyobb helyzetét, egy eladott labda után bevezette a labdát a tizenhatoson belülre, de lövésébe Ruiz belefeküdt, így Alves fogta a labdát.

13. perc: Soldado próbált meg sarokkal középre tenni egy labdát, de Puyolék ismét jó helyen voltak.

11. perc: Piatti kapott remek előreívelést, emelgetni próbált Puyol mellett, ám a rutinos védő felszabadított.

9. perc: Soldado lépet meg a jobb szélen, középre adott, de Piatti lövését könnyedén fogta Pinto.

7. perc: Messi indult meg a kapu felé, Albelda futott mellette, de nem ért hozzá, az argentin azonban szabadrúgást kapott. Messi 22 méterről ballal nem sokkal csavart mellé.

4. perc: Csendesen csordogál a meccs, a nézők akkor hördültek fel, amikor Diego Alves kibikázta a nézőtérre a labdát.

1. perc: A vendégek kezdték a találkozót.

20:45 - "A Valencia az utóbbi néhány évben nagyon jól teljesít. Nagyszerű csapatuk van, amely minden poszton erős. Számunkra mindig komoly erőpróba ellenük játszani. Rendkívül agresszívak és gyorsak - lenyűgöznek engem" - mondta Pep Guardiola, a Barcelona vezetőedzője a találkozó előtt.

Copa del Rey
Elődöntő, első mérkőzés
Valencia-Barcelona 1-1
Valencia: Alves - Miguel, Rami, V. Ruiz, Mathieu - Albelda (T. Costa 66.), Éver - Piatti (Feghouli 59.), Jonás (Aduriz 75.), J.Alba - Soldado
FC Barcelona: Pinto - Puyol, Piqué, Mascherano, Abidal - Fabregas, Busquets, Thiago - Messi, Alexis (Dani Alves 63.), Cuenca
Gólszerző:Jonás (27.) ill. Puyol (35.)