Férfi kézilabda

Norvégiával játszunk a világbajnokságért

A férfi kézilabda Európa-bajnokság utolsó napján Belgrádban kisorsolták a 2013-as világbajnokság selejtezőinek párosításait, és a magyar válogatott Norvégiát kapta ellenfélül.

Zubai Szabolcs és Schuch Timuzsin küzd a Magyarország-Norvégia mérkőzésen a 2011-es világbajnokságon

A vb-re történő kijutás két mérkőzésen dől el, a mieink az első találkozót hazai pályán játsszák június 9-én vagy 10-én, a visszavágót pedig egy héttel később Norvégiában.

Mocsai Lajos szerint nem lesz könnyű dolga a magyar csapatnak.

"Az Európai Kézilabda Szövetség a szerbiai Európa-bajnokság utolsó négy helyezettje közül kettőt sorsolt a kiemeltek közé, kettőt pedig az alsó ágra, és mi éppen az utóbbi csapatok közül kaptuk meg Norvégiát, amely az egyik legerősebb volt a szóba jöhető ellenfelek közül. A magyar férfiválogatottnak vannak kellemetlen emlékei a norvégok ellen selejtező-párharcokról, reméljük, most mi zárunk sikerrel. A norvég játékosok egész Európában magas szinten játszanak. Mi természetesen tudjuk a dolgunkat, a lehető legjobban felkészülünk majd a párharcra, amelyet Magyarországon kezdünk, és tovább szeretnénk jutni" - mondta a szövetségi kapitány a Magyar Kézilabda Szövetség hivatalos honlapjának.

Férfi kézilabda-világbajnokság 2012
A selejtezők párosításai
MAGYARORSZÁG-Norvégia
Litvánia-Lengyelország
Oroszország-Csehország
Szlovénia-Portugália
Szlovákia-Fehéroroszország
Macedónia-Ausztria
Izland-Hollandia
Németország-Bosznia-Hercegovina
Svédország-Montenegró