Nemzetközi foci

Lehet, hogy a FIFA-ban van, aki korrupt, de Blatter becsületes - Platini

  • MTI

Kitölti mandátumát és 2015-ig az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke marad Michel Platini, aki cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint három éven belül leváltaná Joseph Blattert, a nemzetközi szövetség (FIFA) vezetőjét.

A francia sportvezető a The Telegraph pénteki számában azt mondta, tavalyi újraválasztásakor négy évre kapott megbízást, s semmiképpen sem akar előbb távozni az UEFA éléről.

"Nem tudom, mit fogok tenni a következő években, de tisztázni szeretném, hogy a FIFA-t és annak elnökét a továbbiakban is meg fogom védeni" - fogalmazott az 56 éves Platini. - "Blatter azt mondta, 2015-ben visszavonul, én pedig szeretném segíteni abban, hogy megfelelő módon fejezhesse be elnöki pályafutását."

A nemzetközi szövetséget tavaly többször korrupcióval vádolták meg, így a szervezet történetének legnagyobb válsága épp a 75 éves Blatter vezetése alatt következett be.

"Néha azonos véleményen vagyunk, néha nem" - mondta Platini. - "De hangsúlyozom, azért dolgozom együtt vele régóta, mert becsületesnek tartom. Lehet, hogy a FIFA tagjai között vannak korrupt emberek, de Blatter tisztességes. Elképzelhető, hogy némelyeknek nem tetszik az, ahogyan a döntéseit meghozza, azonban ettől függetlenül biztosan állíthatom, hogy becsületes."

A nemzetközi szövetség svájci vezetője a múlt héten a France Football magazinnak azt nyilatkozta, Platini jó FIFA-elnök lenne.

"Készen áll a feladatra, ha ő is úgy akarja. Egyelőre azt mondja, még nem tudja, de tudom, legbelül akarja ezt a pozíciót" - fogalmazott Blatter.