Szurkolás

Igény szerinti utazási csomagok az olimpiára

  • MTI

Londonba is sok magyar szurkoló juthat el - erről a Pegazus Tours egyedileg kialakított jegycsomagjai gondoskodnak.

A magyar szurkolók igényeinek megfelelően alakított ki utazási csomagokat a nyári londoni olimpiára a Pegazus Tours, a Magyar Olimpia Bizottság (MOB) hivatalos utazási irodája, az olimpiai játékok magyarországi hivatalos jegyértékesítője. A cég csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az angol fővárosban július 27-től augusztus 12-ig tartó olimpia idejére három, egyenként 7 napot és 6 éjszakát magában foglaló csomaggal készült a Pegazus, s amint az a korábbi tapasztalatok alapján várható volt, a magyarok leginkább az utolsó néhány napon szeretnének a helyszínen tartózkodni, többek között ekkor kerül sor a kajak-kenu versenyekre. Így az erre az időszakra érvényes utak 90 százaléka már elkelt.

„Az első és a második hétnapos időszakra még könnyebben lehet csomagot vásárolni, akár személyre szabott belépőkkel - mondta Kamuti Balázs, az utazási iroda ügyvezető igazgatója. - Ez azt jelenti, hogy ha például valaki a küzdősportokért rajong, akkor igényelheti úgy a jegyeket, hogy csak ezekre az eseményekre jusson el.” Kamuti hozzátette, London egyébként is drága városnak számít, de az olimpia ideje alatt háromszor-négyszer többe kerül minden. Egyrészt emiatt, másrészt a magyar igényeket felmérve döntött úgy a Pegazus, hogy rövidebb időszakra érvényes csomagokat is kínál vásárlóinak.

„Akár kettő, három, vagy négy napra is ki lehet velünk utazni Londonba, a kétnapos utazás, amely magába foglalja a repülőjegyet, a szállást, illetve a sporteseményekre szóló belépőket, például 295 ezer forinttól már elérhető, s igény szerint alakítható” - mondta az ügyvezető. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a Pegazus a férfi kézilabda-válogatott és a női vízilabdacsapat áprilisi olimpiai kvalifikációs tornájára is szervez utakat a magyar szurkolóknak. Cserpes Fábián marketingigazgató azt mondta, a MOB-bal közösen tervezik egy hivatalos szurkolói póló elkészítését, hogy a Londonban tartózkodó magyar drukkerek ezt viselhessék. „A szurkolók részéről igény van arra, hogy a pekingi játékokhoz hasonlóan Londonban is alakítsunk ki úgynevezett találkozási pontot, ahol nemcsak egymással, hanem a sportolókkal is találkozhatnak” - tette hozzá Cserpes.