Bundesliga 2

Anyagi helyzete miatt nem igazol télen az 1860 München, Komant sem

A német másodosztályban szereplő 1860 München közleményben jelentette be, hogy a klub nehéz anyagi helyzete miatt a téli átigazolási időszakban egyetlen játékost sem tudnak szerződtetni. Német és olasz források korábban biztosra vették, hogy a Serie B-s Sampdoria légiósa, Koman Vladimir a Király Gábort is foglalkoztató münchenieknél folytatja pályafutását.

A közlemény szerint a klubnál történt legutóbbi fejlemények, az elnökség és a befeketetők közötti viszony miatt nem tudnak erősíteni télen, így Koman is leghamarabb nyáron költözhet Németországba. Koman leigazolását az egyik befektető, a jordániai Haszan Iszmaik is forszírozta, de az arab pénzemberrel szemben Dieter Schneidert választották meg (újra) elnöknek. A 25 esztendős középpályás szerződése a nyáron jár le a Sampdoriánál, ahol a mostani szezonban mindössze hatszor kapott lehetőséget, ebből ötször csereként.