NHL

All-Star gála, bohóc gála? – 16. heti NHL erőrangsor

  • Molnár Dávid

Ahogy már pár hete a féltávértékelőnél is hangoztattuk, az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) csapatai valójában az All-Star szünetet lövik be igazán a szezon felének. Ezt követően szoktak jönni az igazi hajrák a rájátszásért, valamint egy-két jó csere révén ekkor válhat egy csapat igazi esélyessé. De a szüneten kívül van egyáltalán értelme az egésznek? Igen is, meg nem is.

A tét nélküliség átka

Immáron második alkalommal rendezik meg az All-Star gálát úgy, hogy az eddig megszokottakhoz képest nem a keleti és a nyugati konferencia beválogatott legjobbjai csapnak össze, hanem a két kiválasztott csapatkapitány maga toborozza össze a keretét az összecsapásra. Ez az újítás Brendan Shanahan nevéhez fűződik, akinek tavaly még az volt a feladata, hogy izgalmasabbá tegye az All-Start, idén meg már az NHL hivatalos serifjeként rója ki az eltiltásokat a szabálytalankodó játékosokra.

Ha már Shanahan, legújabb húzása, miszerint Alekszander Ovecskint elmeszelte három mérkőzés erejére az All-Star szünet előtt azt eredményezte, hogy az orosz szuperklasszis, aki a lockout óta rendezett All-Star gálák fénypontja, lemondta a részvételt. Állítása szerint a szíve nem lenne ott igazán annak a tudatában, hogy el van tiltva a csapatától – egyben érzünk egy kis keserűséget is a szavaiban, hogy úgy érzi, nem megérdemelten rótták ki rá ezt a sorsot.

Mindenesetre az biztos, hogy egy játékkedvét nélkülöző Ovecskint jobb otthon hagyni, mint az All-Staron szenvedni vele: az orosz szupersztár az elmúlt másfél idényben koránt sem abban a fényében csillog, mint azelőtt, bár Dale Hunter regnálása óta kezd visszatérni a jó formája, ez is vitathatatlan.


Mellesleg ez lesz az első olyan All-Star a 2004-2005-ös elmaradt szezon óta, melyen sem Sidney Crosby, sem Ovecskin nem vesz részt – előbbi a tavaly elszenvedett agyrázkódásán próbál továbbra is felülkerekedni – pedig mondhatni, hogy mindketten az NHL arcai. Akkor mi értelme van az egésznek, hogy a leginkább reklámképes játékosok ilyen-olyan okokból, de távol maradnak a gálától?

Kezdjük a rendszer hibáival. A kezdő sorokat ugyebár a közönség szavazza meg, akik egyáltalán nem azt veszik figyelembe, hogy ki milyen jól teljesít, hanem az a lényeg, hogy az éppen aktuális All-Starnak otthont adó csapatból minél többen vegyenek részt a mérkőzésen. Idén ugyebár Ottawában rendezik az All-Start, és bár a Senators teljesítménye sokat javult a tavalyi évhez képest, az is abszurd, hogy négy játékos is reprezentálja a kanadai fővárost (Daniel Alfredsson, Milan Michalek, Jason Spezza és Erik Karlsson). Ahogy az is kivetnivaló volt, hogy egészen Ovecskin visszavonulásáig James Neal sem volt tagja az All-Star keretnek, holott Jonathan Toewsszel karöltve másodikak Steven Stamkos mögött az NHL góllövő listáján. Egy All-Star mérkőzésnél pedig pont a gólok számítanának, nem?

Mert ne kergessünk hiú ábrándokat: akármennyi sztár is gyűlik össze, az All-Star meccsek sosem a keménységükről lesznek híresek. Ütközések alig jellemzők, kiállítások még kevésbé, verekedések meg abszolút nem. Persze nem ezek a motívumok teszik a hokit hokivá, és az All-Star valóban szolgáltat szép mozdulatokkal, kapusbravúrokkal, de ezek nagy része egy éles meccsen sosem következne be. Ha megnézzük a keleti főcsoport élén tanyázó Boston Bruinst és a New York Rangerst játékképét, azt vesszük észre, hogy mindkét csapat úgy eredményes, hogy ezt az ütközős, kemény hokit játssza, megkeserítve ezzel az ellenfelek életét. Lehet érte nem szeretni ezeket a csapatokat, de mint látható, hasznos ez a taktika, és egy jó kapussal mindenképp beválik.


Az All-Star gála legnagyobb hátulütője, hogy nincs semmi tétje. A kiválasztott játékosok elmennek, szórakoznak egy jót, de még véletlenül sem fogják megerőltetni magukat – hiszen ki akar lesérülni egy ennyire lényegtelen meccsen? Az olimpiákon hasonló erősségű keretekkel mennek ki a csapa-tok, mint amilyenekkel az All-Staron is találkozunk, de míg ott van cél, addig itt nincs. Hiába áll a csapat negyedik sora olyan nevekből, mint pl. Jonathan Toews, Patrik Kane, illetve Marian Hossa (most csak hasunkra csaptunk), ők ettől függetlenül nem fogják úgy kihajtani magukat, mintha egy olimpiai döntőn lennének.

Egy haszna mégis van az All-Starnak, ez pedig a szünet. A szerdai Montreal-Detroit találkozó lezárta az NHL első szakaszát, és majd a vasárnapi gála után két nappal, kedden folytatódnak a mérkőzések. Ez majdnem egy hetes szünet, amire a csapatok jó részének szüksége van, főként azért, mert idén is rengeteg a sérülés, akik közül jó páran visszatérhetnek az All-Star után anélkül, hogy meccsekről maradtak volna le. A veterán játékosoknak is jól fog jönni ez a kis pihenő, hiszen a 82 mérkőzésből álló alapszakasz nem akármilyen terheléssel jár – nem véletlen, hogy az NHL-ben a lockout óta az átlag életkor folyamatosan megy le. A játék felgyorsult, az idősebb játékosok azonban egyre lassabbak, és már senki sem olyan elvetemült, mint Chris Chelios volt, aki még negyvenen túl sem akarta abbahagyni a játékkal való szeánszát.

Szóval mint láthatjuk, van előnye is az egész felfújásnak, azonban mivel sok jelentősége és tétje nincs az All-Starnak, igen feleslegesnek hat. Az NHL szempontjából jó reklám lehetne ez, ha a csapatok valóban komolyan vennék, de a fent említett okok miatt sosem fog látni a közönség vérre menő ütközetet egy ilyen gálán. Megmarad ez a bohóckodásnak, a szórakozásnak, ahol a csatárok megpróbálják a végletekig kijátszani a helyzeteket, és szegény kapusok különösebb erőfeszítést felmutató védelem nélkül kell megvívniuk ezt a harcot. Ez az egész azonban egy átverés, és az a néző, akinek első hokiélménye ez lesz, az lehet csalódni fog most, vagy egy éles meccs közben, hiszen a kettő teljesen más atmoszféra, játék, küzdelem.

 

Húzóember vagy csapategység?

Az elmúlt hetekben Jevgenyij Malkin szenzációs szériájától volt hangos a sajtó, és nem érdemtelenül. A Pittsburgh Penguins orosz zsenije zsinórban hat mérkőzésen talált be, egyiken mesterhármast is szerezve, és a Penguins jelenleg 7 meccses győzelmi sorozattal köszöntötte az All-Star szünetet. Ezt megelőzően a csapat zsinórban hatot bukott, és a szurkolók körében a sok sérülés, no meg a gyenge eredmények miatt aggodalom ütötte fel a fejét, hogy esetleg lemarad kedvenc gárdájuk a rájátszásról.

Azonban a Penguins megmutatta, hogy miért ilyen hosszú a szezon. Nehéz egyenletesen teljesíteni, és hullámvölgyek nélkül nem lehet megúszni egy alapszakaszt sem. Minden az időzítésen múlik, és a legnagyobb nyertesek mindig azok közül kerülnek ki, akik a szezon második felére kapják el igazán a fonalat.

Az ilyen feltámadásokat szülheti egyéni teljesítmény, mint Malkin mostani szériája, vagy a végre beérett csapategység. Mindkettő eredményességre vezethet, azonban hosszútávon mégis utóbbi a kifizetődő – ennek ékes példája a Detroit Red Wings, a Boston Bruins vagy a New York Rangers. Egyik csapat sem büszkélkedhet olyan játékossal, mely Malkin pontgyártásának közelébe tudna érni, azonban mindhárom együttesnek mind a négy sorában megvan a gólveszély. Talán ez a leghalálosabb fegyver mind közül, ha a 3. illetve 4. sorból is képesek a játékosok az eredményességre, és nem csak a védekezésre koncentrálnak. Ha visszaemlékezünk a Chicago 2010-es diadalára, akkor a Blackhawks harmadik sorában az a Kris Versteeg foglalt helyet, aki jelenleg a Florida legeredményesebb játékosa.

Természetesen a fizetési sapka korszakában nehéz egyben tartani az ilyen kereteket, de az addig üsd a vasat míg forró elvet követve maximalizálni kell az ehhez hasonló helyzeteket. És mint tudjuk, sosem egyének, hanem egy egész csapat nyeri meg végül a Stanley-kupát.

Eheti erőrangsorunk a Pittsburghöt, a Torontót és a Tampa Bayt megelőzve a Nashville Predators. A Ragadozók mind a négy találkozójukat magabiztosan nyerték, kétszer a csoportrivális Chicagón kerekedtek felül. A New Jersey Devils és az Ottawa Senators is felejteni való hetet tudhat maga mögött, míg a Montreal és a Minnesota is úgy tűnik, hogy rátalált a jó útra, és talán megálljt tud parancsolni az eddigi lejtmenetnek.

NHL
16. heti erőrangsor
Csapat Heti helyezés Múlt heti helyezés Mutató
Boston Bruins 1. 1. 31-14-2
New York Rangers 2. 2. 31-12-4
Detroit Red Wings 3. 3. 33-16-1
St. Louis Blues 4. 4. 29-13-7
Nashville Predators 5. 8. 30-16-4
Chicago Blackhawks 6. 5. 29-15-6
Vancouver Canucks 7. 6. 30-15-4
Philadelphia Flyers 8. 7. 29-14-5
Pittsburgh Penguins 9. 12. 28-17-4
Toronto Maple Leafs 10. 13. 25-19-5
San Jose Sharks 11. 10. 27-14-6
New Jersey Devils 12. 9. 26-19-3
Los Angeles Kings 13. 17. 24-16-10
Ottawa Senators 14. 11. 27-19-6
Dallas Stars 15. 15. 25-21-2
Florida Panthers 16. 14. 22-15-11
Washington Capitals 17. 16. 26-19-3
Colorado Avalanche 18. 18. 26-23-2
Minnesota Wild 19. 20. 24-18-7
Anaheim Ducks 20. 22. 18-23-7
Calgary Flames 21. 23. 23-21-6
Winnipeg Jets 22. 19. 22-22-6
Carolina Hurricanes 23. 25. 18-24-9
Phoenix Coyotes 24. 21. 22-20-8
Tampa Bay Lightning 25. 27. 21-23-4
Montreal Canadiens 26. 24. 19-21-9
New York Islanders 27. 26. 19-22-7
Buffalo Sabres 28. 28. 20-24-5
Columbus Blue Jackets 29. 29. 13-30-6
Edmonton Oilers 30. 30. 18-26-5