Angol Ligakupa

Kétszer vezetett a Manchester City, de a Liverpool a döntős - videó

  • Barcsai Róbert

Eldőlt, hogy a Liverpool lesz a Cardiff City ellenfele a Ligakupa döntőjében, ugyanis Gerrardék 2-2-es döntetlent játszottak hazai pályán a Manchester City ellen, ezzel összesítésben 3-2-vel jutottak tovább.

Az első komoly helyzet a 4. percben a Liverpool előtt adódott, Stuart Downing bal oldali beadását követően Kolarov próbált tisztázni, azonban szerencsétlenül találta el a labdát, ami José Enrique elé pattant. A spanyol egyedül állt a kapussal szemben, Hartról azonban szögletre pattant a labda.

A 24. percben Bellamy szerezhetett volna gólt a Liverpoolnak, azonban les miatt érvénytelenítették találatát.

Az első harminc percben 60 százalékos labdabirtoklást tudhatott magáénak a City, azonban komoly helyzetet csak a 31. percben sikerült kialakítani. Ekkor David Silva passzolt középre, De Jong pedig a tizenhatoson kívülről tüzelt, ám a lövés közben elcsúszott, mégis szerencsésen találta el a labdát, amely védhetetlenül csavarodott Reina kapujába (0-1).

A 41. percben egy jobb oldali akciót követően a Joleon Lescottról levágódó labda Daniel Agger elé pattant, amit iszonyatos erővel lőtt meg, Micah Richards viszont belevetődött a labdába, amely a kezére pattant, így jogosan büntetőt ítélt a játékvezető, amelyet Gerrard értékesített (1-1).

A Liverpool Bellamy (középen) góljával jutott a Ligakupa döntőjébe - Fotó: AFP

A félidőben egyértelműen többet birtokolta a labdát a City (54%), azonban csak egy komoly helyzetet tudtak kialakítani, ezzel szemben a Liverpool - főként bal oldali támadások révén - nyolc kapura lövést könyvelhetett el, míg a manchesteri kékek csupán kettőt.

A második félidő első helyzetét is a Liverpool alakította ki, Bellamy beadását Richards próbálta meg semlegesíteni, azonban a labda Kuyt elé pattant, akinek a lövését Hart védte.

Az 52. percben Nasri szabálytalankodott José Enrique-vel szemben, a bal oldali szabadrúgást Gerrard lőtte középre, amelyet Joe Hart védett, a kipattanót pedig Skrtel lőtte rá, az angol válogatott kapusa viszont ismét bravúrt mutatott be.

Továbbra sem hagyott alább a Liverpool fölénye, az 54.percben Charlie Adam a jobbszélről ívelt finoman a baloldalon tartózkodó Downinghoz, Hart viszont ismét jó helyen volt, szögletre tolta a lövést.

A 67. percben Kolarov lapos beadását követően Edin Dzeko kiváló ütemben érkezett középen, aki nem hibázott, kihasználta a ziccert. (1-2)

Egészen a 74. percig egyik csapat sem tudott kialakítani komolyabb helyzetet, ekkor azonban Kuyt jobbról passzolt Bellamyhoz, aki Johnsonnal játszott össze, aki visszatette lövésre a veterán játékosnak, a bal alsóba tartó labdát ezúttal Hart már nem tudta hárítani (2-2).

A 81. percben Adam Johnson szerezhetett volna vezetést a Citynek, Dzeko passzából a jobb szélen visszahúzta a labdát, majd tüzelt, a lövés azonban nem okozott különösebb problémát Pepe Reinának.

Az utolsó tíz percben már nem tudott komoly nyomást gyakorolni a Manchester City a Liverpoolra, így a 2-2-es végeredménnyel, 3-2-es összesítéssel a Liverpool jutott a Carling Cup döntőjébe.

Angol Ligakupa
Elődöntő, visszavágó
Liverpool-Manchester City 2-2 (1-1)
gólszerzők: Gerrard (40. - büntetőből), Bellamy (74.), illetve De Jong (31.), Dzeko (67.)
Továbbjutott 3-2-es összesítéssel a Liverpool.