Felkészülés

A Dinamo Kijev lesz a Vidi következő ellenfele

Szerdán spanyolországi edzőtáborában az ukrán Dinamo Kijev együttesével mérkőzik meg a Videoton csapata. Paulo Sousa szerint ilyen mérkőzésre van szüksége a fehérváriaknak.

Dinamo Kijev - Videoton 13.30
Impact Kupa, Spanyolország

"Dinamo Kijev évek óta szerepel Európa különböző kupasorozataiban, nekünk pedig pont erre, ilyen ellenfelekre van szükségünk. Az ukrán együttesnek nagy nemzetközi tapasztalata van, és kitűnő játékosokból áll. Nagyon nehéz dolgunk lesz ellenük, de pont ez kell nekünk! Akkor fejlődünk igazán, ha az ilyen csapatokkal is fel tudjuk venni a versenyt, márpedig az előző két mérkőzésen megmutattuk, hogy képesek vagyunk erre - mondta Paulo Sousa.

"A Dinamo korábban kezdte a felkészülést, mint mi, vagyis sokkal előrébb tartanak. Ráadásul mi alig két hete edzünk, és a játékosaim pont most vannak abban a fázisban, amikor a szünet után az intenzív edzések következtében - ahogy mondani szokták - elnehezülnek, hiszen az izmok nagy igénybevételnek vannak kitéve. Ugyanakkor egyértelműen látszik, hogy amiket az edzéseken gyakorolunk, azok a szituációk a mérkőzéseken is előjönnek. Ha ezeket a meccsen is jól fogják tudni megoldani, akkor elégedett leszek. Úgy vélem, kitűnő meccset fogunk játszani a Dinamo Kijev ellen is - fogalmazott a magyar bajnoki címvédő vezetőedzője.