Dakar-rali

Meglátszott, hogy kihagytunk három évet - Bunkoczi László

Szalay Balázs elmondta, az a baj, hogy a technikai gondok nem csak egy-egy napra vetették vissza őket.

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős hatodszor indult együtt a Dakar-ralin. Az Opel Dakar Team párosa eredetileg a legjobb tízbe kerülést tűzte ki célul a 2012-es sivatagi show-n, ám annak fényében, mennyi technikai problémája volt reálisnak ítélte meg az elért 21. helyet.

„Az a baj, hogy a technikai gondok nem csak egy-egy napra vetettek vissza minket, rányomták a bélyegüket azokra a szakaszokra is, amikor minden rendben ment, ugyanis hiába nincs gondod, ha a porban negyven autót kell megelőznöd. Volt olyan, hogy kilencvenhét kilométert mentünk egy kamion után, majd amikor végre meg tudtuk előzni, két perc alatt magunk mögött hagytuk úgy, hogy nem is láttuk a visszapillantóban. Máskor hiába előzgettünk, legalább százszor kellett állóra fékezni az autót az előttünk haladó lassú járművek miatt. Az ember, így a végén hajlamos arra, hogy számolgasson: ha nincs az a gond a benzinpumpával és nem melegszik az üzemanyag, akkor az egész Dakar másképp alakul. Akkor nem hátul rajtolunk, akkor talán a féltengely nem a cél előtt tizennyolc kilométerrel törik el, hanem kibírja a célig. Az autóversenyzők hajlamosak efféle számolgatásokra, pedig sok értelmük nincs. Huszonegyedik helyen végeztünk, s azok után, amiken végigmentünk, ez reális eredmény - örülünk neki, és köszönjük a csapatnak, amely minden nap mindent megtett annak érdekében, hogy a lehető legjobb technikai háttérrel vágjunk neki a szakasznak” - mondta a dakar.hu-nak Szalay.

Bunkoczi László: „Meglátszott, hogy kihagytunk három évet, méghozzá azon, hogy milyen gyorsasággal hoztuk meg a döntéseinket. A világ élvonala itt volt a legutóbbi két Dakaron, mi viszont nem, és azt kell mondanom, elképesztő tempóban fejlődnek az ellenfelek és nagyon magas szinten vannak a helyi versenyzők is. Én óvatos duhaj vagyok, eredetileg azt szerettem volna, ha egyessel kezdődik a helyezésünk, ami kis híján össze is jött, de a körülmények ismeretében az eredményünk rendben van. Amúgy a technikai hibák is részben arra vezethetők vissza, hogy nem indultunk az elmúlt két évben, mert ötvenfokos hőség és sivatag otthon nem modellezhető le. Ezért is van, hogy Robby Gordon csak átjött hozzánk, ránézett az autóra és megmondta mi a baj, hogy nagyon meleg van, ezért ezt vegyétek ki innen, és tegyétek át oda. Attól kezdve minden működött. Szóval a történtek fényében én is azt mondom, rendben van ez az eredmény.”