Premier League

Hiába Henry, a Swansea-től kikapott az Arsenal

Bár korán vezetést szerzett a Swansea otthonában, végül eseménydús mérkőzésen kapott ki az Arsenal a Premier League 21. fordulójában, amelyben második mérkőzésén nem tudott eredményes lenni a klub kölcsönbe visszaigazolt ikonja, Thierry Henry.

Az Arsenal két csatársztárja közül Henry a padon ült, csak van Persie kezdett, és ő hozta is a formáját, már az ötödik percben belőtte szezonbeli 18. bajnoki gólját. A jobb oldalon lépett ki Arsavin indításával, és kis szerencsével, de annál szebben vágta védője lába mellől a rövid felsőbe a labdát. (0-1)

Van Persie hozta magát, gólt lőtt, de ez a Swansea ellen kevés volt az Arsenalnak - Fotó: AFP

A következő percek eseménytelenül teltek, egészen addig, amíg Michael Oliver játékvezető kissé talán könnyű síppal tizenegyest nem ítélt a Swansea javára. A büntetőt Sinclair belőtte a bal alsóba, így egyenlítettek a hazaiak. (1-1)

A folytatásban felváltva kerültek helyzetbe a csapatok, de a két kapuban Vorm és Szczesny is állta a sarat, így a szünetig nem született újabb gól.

A második félidőben felpörgette a játékot az Arsenal, de a vezetést ezúttal a Swansea szerezte meg. Egy kontránál a jobb oldalon Dyer egyedül érkezett, és ki is használta a lehetőséget, tizenkét méterről lőtt Szczesny felett a kapuba. (2-1)

Arséne Wenger pályára küldte Henryt, és a 69. percben össze is jött az egyenlítés az Ágyúsoknak, Djourou indításából Walcott került ziccerbe, és átpöccintette a labdát Vorm felett. (2-2)

Szinte a középkezdésből újra eredményesek voltak azonban a vendégek, Sigurdsson indította Grahamet, aki könnyen otthagyta a tétova Koscielnyt, Szczesny pedig nem jött ki a csatárra, aki így könnyen kihasználta a lehetőséget. (3-2)

A hajrában Mertesacker kétszer is közelről lőtt csúnyán mellé, majd Rosicky és Koscielny próbálkozásait is kivédte a hazai kapus, így meglepetést okozott a walesi kiscsapat, amely előrelépett a 10. helyre. Az Arsenal nem tudta tartani a lépést a szombaton nyerő Chelsea-vel, és bár egyelőre maradt az ötödik, a Newcastle vasárnap nyert, és így ugyanannyi pontja van, mint az Ágyúsoknak.

Premier League
21. forduló
Swansea-Arsenal 3-2 (1-1)
gólszerzők: Sinclair (16. - büntetőből), Dyer (58.), Graham (70.), illetve van Persie (5.), Walcott (69.)