NBA

A Clippers nyerte a Los Angeles-i rangadót

11 mérkőzéssel folytatódott az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakasza, a szokásoknak megfelelően ma is kiváló mérkőzéseket láthattak a kosárlabda szerelmesei. Az Atlanta 18 pontos hátrányt ledolgozva nyert, a Boston sorozatban negyedik mérkőzését is elveszítette, kikapott az Anthony nélkül felálló Knicks, a Clippers nyerte a városi rangadót. Lássuk mi történt az éjjel!

Fotó: nba.com

Az Atlanta Hawks 18 pontos hátrányt ledolgozva 93-91-re múlta felül a Minnesotát. A negyedik negyed elején már 71-53-ra is vezetett a Timberwolves, ekkor azonban jött a 27 éves újonc, Ivan Johnson beállítása, akinek a feladata egyből Kevin Love fogása volt. A cserét követően 14-2-es rohanásba kezdett a Hawks, de a meccs utolsó 10 pontját is a hazaiak szerezték. Ivan johnson 10 pontot szerzett, a sokak számára ismeretlen újonc érdekes nyilatkozatot tett: „Mivel ritkán nézek kosárlabdát, ezért nem tudom, hogy ki kicsoda, tehát ha ellenük játszok, akkor számomra ők csak egy átlagos játékosok. Persze ismerem a legjobbakat, mint LeBron, Kobe vagy Wade, viszont a többiekről semmit sem tudok. Ennek ellenére nem félek, hiszen kosárlabdázunk…”

Sorozatban negyedszer kapott ki a Boston Celtics, Rondóék ezúttal a veretlen Indiana otthonába látogattak, ahol 97-83-as vereséget szenvedtek. A bostoniak két sztárja, Kevin Garnett és Paul Pierce hiába szerzett 21-21 pontot, a harmadik negyed után már nem lehetett kérdéses, hogy ki nyeri a meccset, ekkor már 15 ponttal vezetett az Indiana. A hazaiak legjobbja Danny Granger volt, ő 21 ponttal járult hozzá együttese sikeréhez. Érdekesség a Bostonnal kapcsolatban, hogy idén még nem tudtak győzni pozitív mérleggel álló csapattal szemben (0-6), ráadásul 9 napon belül oda-vissza megalázta őket a Pacers.

NBA szinten szokatlanul kevés pontot hozott a Chicago-Toronto összecsapás, amelyen a hazaiak 77-64-re nyertek, ezzel hat napon belül ötödik győzelmét aratta a Bulls. A negyedik negyedben nagy meglepetésre két cserejátékos, Taj Gibson és John Lucas 17 pontot dobott a Bulls 21 pontjából, Derrick Rose pedig így nyilatkozott a cserék teljesítményéről: „Ebben a csapatban sosem tudhatod, hogy ki lép fel, és ki fogja a hátán cipelni az együttest.”

Andrea Bargnani személyében a Raptors elveszítette legponterősebb játékosát, ami meg is látszott a csapat teljesítményén, hiszen csupán 64 pontot tudott szerezni a Toronto. A Chicagónál Derick Rose és Carlos Boozer is dupla-duplával zárt.

Carmelo Anthony nélkül sima vereséget szenvedett a Knicks, hiszen az Oklahoma három negyed után már 27 ponttal vezetett hazai pályán a Knicks ellen. Russel Westbrook és Kevin Durant 28-28 perc játékidővel összesen 49 pontot termelt, a Knicksnél viszont komoly problémák adódtak pontszerzés terén, hiszen a kezdőből senki sem tudta elérni a 15 pontos határt. Scott Brooks, a Thunder vezetőedzője így értékelte a látottakat: „Komoly energiát mozgósítottunk a pálya mindkét felén. Úgy gondolom, hogy az első félidőben mutatott védekezésünk az egész szezon legjobbja volt, ez lehetett a kulcs. Természetesen nem kezdhetsz úgy mérkőzést, hogy arra gondolsz, hogy a kezdőidnek már nem kell játszani a negyedik negyedben, de azért ez is szép teljesítmény.”

Hosszabbításban 107-105-re tudta legyőzni a Portlandet a Houston, köszönhetően Kyle Lowry és Kevin Martin 33 illetve 28 pontjának, de nem feledkezhetünk meg Chase Budinger 18 pontjáról sem, akinek a mai volt a legjobb produkciója az idei szezon során.

A meccs végig izgalmasan alakult, kevesebb, mint egy perccel a vége előtt Wes Matthews elrontott egy fektetett dobást 95-94-es Blazers vezetésnél, majd egy Lowry-tripla következett, a rendes játékidő utolsó pontját pedig LaMarcus Aldridge szerezte, aki egy középtávoli dobást értékesített, ezzel kialakítva a 97-97-es végeredményt. Aldridge egyébként 22 pontot gyűjtött, de mégsem ő volt a Blazers legjobbja, hanem a padról beálló Nicolas Batum, aki 29 egységgel terhelte a Houston gyűrűjét.

A Clippers nyerte a Los Angeles-i rangadót

A 21. játéknap talán legjobban várt mérkőzése a Los Angeles-i városi rangadó volt, ahol a Clippers fogadta a Lakerst. Az előszezonban már találkozott egymással a két csapat, akkor mindkét meccset a Clippers nyerte, ez pedig szombat hajnalban sem volt másképp, hiszen Chris Paulék 102-94 arányban múlták felül Kobe Bryant együttesét. Bryant egyébként sorozatban negyedik mérkőzésén ért el legalább 40 pontot, ezúttal 42-t dobott. Hazai oldalon Chris Paul bizonyult a legjobbnak, a sztárirányító 33 pontot termelt, de nem feledkezhetünk meg a csapat másik csillagáról sem, Blake Griffin dupla-dupláig jutott, 22 pont mellé 14 lepattanót is összegyűjtött.

NBA
21. játéknap
Charlotte-Golden State 112-100
Atlanta-Minnesota 93-91
Indiana-Boston 97-83
Washington-Philadelphia 90-103
Oklahoma-New York 104-92
Memphis-New Orleans 108-99
Houston-Portland 107-105*
Chicago-Toronto 77-64
Dallas-Sacramento 99-60
Utah-New Jersey 107-94
LA Clippers-LA Lakers 102-94
*hosszabbítás után