Dakar 2012

A Dakar-rali egyelőre nem tér vissza Afrikába

  • MTI

A jövő évben is Dél-Amerikában rendezik meg a Dakar-ralit, s a szervezők egyelőre nem tervezik, hogy a viadalt újra Afrikában bonyolítsák le.

Etienne Lavigne versenyigazgató pénteken azt mondta, rengeteg tervük van a következő esztendőre vonatkozóan, de az afrikai visszatérésen nem gondolkodnak.
    
"Egyelőre csak annyit árulhatok el, hogy a 2013-as befutó Chilében, Santiagóban lesz" - nyilatkozta Lavigne.
    
A világ legnagyobb tereprali-viadalát először 2009-ben bonyolították le Argentínában és Chilében, majd a 2010-es és a tavalyi kiírást is itt rendezték. Az idei, 33. Dakaron Peru is bekapcsolódott a versenybe.
    
A ralit először 1978-ban bonyolították le, a rajt Párizsban, a cél pedig a szenegáli fővárosban volt, majd 2008-ban az észak-afrikai terrorfenyegetettség miatt törölni kellett a viadalt, s ez vezetett a kontinensváltáshoz is.