London 2012

Böczögő Dorina is ott lesz Londonban, egyelőre 85 biztos magyar induló van

  • MTI

A csütörtökön közölt hivatalos végeredmény értelmében Böczögő Dorina 8. lett egyéni összetettben a tornászok Londonban zajló tesztversenyén, így biztossá vált, hogy olimpiai kvótát szerzett.

Altorjai Sándor, a magyar szövetség (MATSZ) főtitkára csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Böczögő mind a négy szeren jól teljesített, s bár voltak kisebb hibái, összességében jó gyakorlatokat mutatott be.
   
"Elégedettek és boldogok lehetünk, mert Hídvégi Vid után Böczögő is megszerezte az ötkarikás indulási jogot, így maximálisan teljesítettük a célkitűzéseinket" - fogalmazott Altorjai. "Ha a jövő hét elején a ritmikus gimnasztikázó Vass Dórának is sikerül megszereznie a kvótát, akkor a Magyar Torna Szövetség négy versenyzővel utazik majd Londonba, ez pedig óriási siker."
   
A 19 esztendős Böczögő azt mondta, nem szokott izgulni a versenyek előtt, most először fordult elő vele, hogy a megszokottnál idegesebben állt oda a szerekhez.
   
"Mindennek ellenére, nagyon örülök, hogy jól sikerültek a gyakorlataim és boldog vagyok, hogy ott lehetek majd Londonban az olimpián" - tette hozzá a Békéscsabai TC versenyzője.
   
Kedd éjjel a lólengésben világbajnoki negyedik Hídvégi Vid szerzett indulási jogot az olimpiára, tavaly októberben pedig a tokiói vb-n a lólengésben aranyérmes Berki Krisztián jutott kvótához. A londoni nyári játékokon három magyar tornász biztosan ott lesz, erre pedig a 2000-es sydneyi ötkarikás csúcsesemény óta nem volt példa.

Hídvégi Vid és Böczögő Dorina e heti kvótaszerzésével 85-re nőtt - a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) összesítése szerint - az idei nyári játékokra nevezhető versenyzők száma.

Hídvégi és Böczögő a tornászok londoni tesztversenyén szerzett részvételi jogot. A sportág képviselői számára ezzel le is zárult a kvalifikációs időszak. Hídvégit és Böczögőt megelőzően az első számú hazai versenyző, Berki Krisztián biztosította helyét az ötkarikás mezőnyben a tavalyi világbajnokságon nyújtott teljesítményével, többek között a lólengésben kiharcolt első helyével.
   
Két sportágban - úszásban és atlétikában - speciális a helyzet, ezekben szintek teljesítése a feltétele az olimpiai indulásnak.
   
Úszásban versenyszámonként legfeljebb két sportolót lehet nevezni a kvalifikációs A szint teljesítése és egyet a B szint elérése esetén, illetve váltóban országonként egy staféta indítható.
   
Hasonló elven alapuló megkötés vonatkozik az atlétákra is, azzal a különbséggel, hogy náluk már most lehet tudni, hogy ki milyen számban indul majd. Eltérés továbbá az is, hogy ebben a sportágban három versenyzőt lehet nevezni A szint teljesítése esetén, míg a B-nél az úszáshoz hasonlóan egyet.
   
A Magyar Olimpiai Bizottság minimálisan három aranyérmet és összesen tíz dobogós helyet vár, illetve 94 olimpiai pont megszerzését tűzte ki célul Londonban.

Magyar kvótások (85 fő), további reális lehetőségek (74-99):

ASZTALITENISZ (2 kvótás) +1-2 fő
Tóth Krisztina
Póta Georgina
ATLÉTIKA (14) +6-8
A-szint:
Pars Krisztián (kalapácsvetés)
Kiss Dániel (110 m gát)
Kővágó Zoltán (diszkosz)
Kálovics Anikó (maraton)
Rakonczai Beáta (maraton)
 
B-szint:
Fazekas Róbert (diszkosz) - nem indulhat
Füsti Edina (20 km gyaloglás), Madarász Viktória (20 km gyaloglás)
- csak egy indulhat
Kovács Tamás (maraton)
Kürthy Lajos (súlylökés)
Németh Kristóf (kalapácsvetés) - nem indulhat
Márton Anita (súlylökés)
Minczér Albert (3000 m akadály)
Farkas Györgyi (hétpróba)
Orbán Éva (kalapácsvetés)
Baji Balázs (110 m gát) - nem indulhat
Deák Nagy Marcell (400 m)
Kazi Tamás (800 m)
 
B-szinttel egy versenyző indulhat, de csak akkor, ha nincs A szintes. Az erősebb szinttel három versenyző szerepelhet egy számban.
 
BIRKÓZÁS (3) +4-5
Módos Péter (kötöttfogású 55 kg)
Deák Bárdos Mihály (kötöttfogású 120 kg)
Sastin Marianna (női 63 kg)
 
CSELGÁNCS (0) +6-7
 
EVEZÉS (2) +2
férfi kormányos nélküli kettes
 
HEGYIKERÉKPÁR (0) +1-2
 
HOSSZÚTÁVÚSZÁS (0) +1-2
 
KAJAK-KENU (14) +2-3
hét férfi kajakos
hat női kajakos
egy kenus
 
KERÉKPÁR (1) 0
egy férfi a mezőnyversenyben
 
KÉZILABDA (0) +férfi csapat (14)
 
LOVAGLÁS (0) +1
 
MŰUGRÁS (0) +1-2
 
ÖKÖLVÍVÁS (3) +1-3
Varga Miklós (60 kg)
Káté Gyula (64 kg)
Harcsa Zoltán (75 kg)
 
ÖTTUSA (4)
Marosi Ádám
Kasza Róbert
Tóth Adrienn
Kovács Sarolta
 
Maximum négy fő szerepelhet Londonban, de többen kvalifikálhatják magukat
 
RITMIKUS GIMNASZTIKA (0) +1
 
SPORTLÖVÉSZET (3) +1
Bognár Richárd (dupla trap)
Sidi Péter (puska)
Csonka Zsófia (pisztoly)
 
SÚLYEMELÉS (0) +1-2
 
SZINKRONÚSZÁS (0) +2
 
SZÖRF (2) 0
Gádorfalvi Áron
Detre Diána
 
TEKVONDÓ (0) +1
 
TENISZ (0) +1-2
 
TORNA (3)
Berki Krisztián
Hídvégi Vid
Böczögő Dorina
 
TRIATLON (0) +3-4
 
ÚSZÁS (20) +5-10
A-szint:
Risztov Éva
Cseh László
Kis Gergő
Biczó Bence
Kapás Boglárka
Verrasztó Dávid
Bernek Péter
Mutina Ágnes
Hosszú Katinka
Jakabos Zsuzsanna
Verrasztó Evelyn
Gyurta Dániel
Takács Krisztián
B-szint:
Kozma Dominik
Zámbó Balázs
Gyurta Gergely
Balog Gábor
Molnár Ákos
Pulai Bence
Madarassy Ádám
Povázsai Eszter
Sztankovics Anna
Dara Eszter
Szilágyi Liliána
György Réka
Joó Sára
 
kvótát szerzett:
4x200 méteres női gyorsváltó
Az, hogy a B-szintesek közül, illetve a váltóba kiket lehet majd ténylegesen nevezni az olimpiára, csak a szintteljesítésre megszabott határidő lejártával derül ki. A MOB az összesítésében pillanatnyilag hét fővel kalkulál B-szintesek közül.
 
VITORLÁZÁS (1) +1
Berecz Zsombor (Laser)
 
VÍVÁS (0) +6-10
 
VÍZILABDA (13) +női válogatott (13)
férfi válogatott